„Nem kell nagy lakodalom ahhoz, hogy 51 évig együtt maradjunk” – egy fél évszázados házasság története

Botás Enikő

2016.09.23.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

51 év, több mint fél évszázad együtt, jóban-rosszban. Hogy mi a titok? Nincs titok. Ahogy Rózsika mondta, „egy a lényeg, a tolerancia és a szeretet, ami minden vitán átível”. Rózsika és férje, Józsi egy törökbálinti idősotthonban élik mindennapjaikat 14 éve, az apropó pedig, ami miatt meglátogattam őket, egy igen különleges esemény volt: az otthon dolgozói néhány hete teljesítették a házaspár bakancslistájának egyik kívánságát.

Tény, hogy az idősotthonokról az emberek fejében még mindig erősen él az a bizonyos sztereotip, kifejezetten nyomorúságos kép, miszerint az öregek otthonába csak olyan idősek kerülnek be, akikről a hálátlan gyerekek nem voltak hajlandóak gondoskodni. Ma már azonban egyre kevésbé meglepő, ha egy idős ember saját maga dönt úgy, hogy nyugdíjas éveit egy otthonban szeretné tölteni. Rózsika és Józsi példája is rácáfol a negatív beidegződésre, 14 évvel ezelőtt ők döntöttek úgy, hogy 16. kerületi családi házukat egy törökbálinti apartmanra cserélik.

De térjünk is rá arra a bizonyos bakancslistára.

A házaspár néhány hete egy különleges eseményen vehetett részt. Egy régi álmuk, egészen pontosan a bakancslistájukon szereplő egyik kívánságuk volt, hogy életünkben még eljussanak és sétálhassanak egyet a Margitszigeten. Nem nagy kérés, nekik viszont igazán sokat jelentett. Az otthon dolgozói teljesítették a kívánságukat, sőt túl is teljesítették, az idős házaspárt ugyanis gyertyafényes ebéd és pezsgő is várta a sziget egyik elegáns éttermében. Ezzel pedig életre szóló örömöt szereztek nekik.

„Tavaly ünnepeltük az 50. házassági évfordulónkat, akkor jelentkeztünk a bakancslistára. Fiatal házas korunkban a Dob utcában laktunk, és nagyon sokat jártunk a környéken moziba, színházba, a Margitszigeten pedig nagyon szerettünk sétálgatni. Aztán kikerültünk a 16. kerületbe, ott laktunk 30 évig, aztán idejöttünk, és bizony a Margitszigetre nem nagyon jutottunk már ki. Nagyon hiányzott már, hogy ennyi év után újra eljussunk” – mesélte izgatottan Rózsika.

A margitszigeti kiruccanás apropóján ültem le velük beszélgetni, néhány perc múlva azonban megrohanták őket az emlékek, ennek köszönhetően az interjú végére egy apró szeletét én is megismerhettem közös életüknek és már-már tökéletes házasságuknak.

Hogy mi a fél évszázados harmonikus együttélés titka?

Ahogy fentebb már írtam, titok nincs.

Rózsika elmondta, hogy vitáik az 51 év alatt mindig is voltak, és a mai napig is vannak, a lényeg, hogy a tolerancia és a szeretet segít nekik átvészelni az összezörrenéseket. „Olyan nem volt, hogy puszi nélkül feküdtünk volna le, még ha nagyon haragudtunk, akkor sem. De egész biztos vagyok benne, hogy nincs is olyan házasság, ahol nem vitáznak. Ma már azt is tudjuk, hogy jobb a békesség – magyarázta. – Soha nem beszélünk egymással csúnyán, kézfelemelés soha az életben nem volt, de nem is tűrtem volna, a férjem viszont nem is ezt a szellemet hozta otthonról.”

Józsi és Rózsika egyébként az 1960-as években ismerkedtek meg, egy cégnél dolgoztak. Az akkor huszonéves Rózsi pénztárosként és könyvelőként a cég miskolci telephelyén, Józsi pedig Budapesten a központban nehézgépszerelőként. A férfit a munkája gyakran szólította vidékre, és ha éppen abban a körzetben volt, akkor Miskolcra, Rózsikához járt a fizetésért.

„Mikor jött, beszólt a pénztárba, hogy kezét csókolom, Rózsika, megérkeztünk. És mindig megkérdezte, hogy férjhez ment-e már Rózsika? És mindig mondtam, hogy nem, nem mentem még férjhez, majd ha maga megnősül. Így viccelődtünk egymással, aztán egy éven belül összekerültünk.”

A viccelődés akkor fordult komolyra, mikor Józsi egy nap meglátogatta Rózsikát a munkásszállón, ahol lakott, és a lány megértette, hogy a férfi tényleg udvarolni szeretne neki.

„Volt egy nagyon csinos kolleganőm, egy fiatal lány, 18 éves, én már akkor 26 voltam, a párom is. A kolléganőmnek gyönyörű, hosszú fekete haja volt, szinte japános metszésű szeme, nagyon csinos volt. És én ezzel a lánnyal laktam a munkásszállón. A Józsika mindig meglátogatott bennünket, én pedig szentül hittem, hogy a Zitának akar udvarolni. Egyszer azonban akkor jött, amikor a lány iskolában volt, ekkor derült ki, hogy nem Zita tetszik neki, hanem én.”

Még annak az évnek a szeptemberében Rózsi is felkerült Pestre, és a pár eljegyezte egymást. Miután találtak egy albérletet, az esküvőre is sort kerítettek.

Nem volt semmi felhajtás, nem vágytak rá.

Két tanú kíséretében elmentek a házasságkötő terembe, utána pedig egy étteremben megebédeltek. „Nem kell nagy lakodalom ahhoz, hogy 51 évig együtt maradjunk” – tette még hozzá Rózsika.

Az esküvő után Józsi 7-8 évig még maradt a munkahelyén, ami azt jelentette, hogy továbbra is rendszeresen járta a vidéket, volt, hogy egy-két hétig is odavolt. Bár feleségének ez az időszak emberpróbáló volt, most már úgy érzik,

ez a nehéz periódus is hozzájárult ahhoz, hogy 51 év után is együtt vannak.

„Borzasztó érzés volt, mikor elváltunk. De a nagyobb buktatókon ez idő alatt átestünk, és összecsiszolódtunk” – állapította meg Rózsika.

Később Józsi otthagyta a munkahelyét, és vállalkozóként kezdett el dolgozni, a pár pedig a belvárosi albérletükből a 16. kerületbe költözött ki, már a saját otthonukba. A házastársak teljes szimbiózisban éltek együtt, Rózsika lett ugyanis Józsi vállalkozásának a könyvelője.

Mint mondták, soha nem érezték, hogy mélyponthoz érkezett volna a kapcsolatuk, megpróbálták mindig elfogadni a másikat, sőt szabadságot is engedtek egymásnak, hogy ne érezzék úgy, hogy megfulladnak egymás mellett.

„Vettünk a Mátrában egy pici házat, és mindig oda zavartam fel a férjemet pénteken, hogy kicsit ki tudjon kapcsolódni, én meg itthon maradtam. A sok munka miatt féltettem az egészségét. Még amikor ideköltöztünk, akkor is volt, hogy a férjem felment a Mátrába egyedül, bár két nap múlva már itthon volt, mert nem volt, aki olyan finomat főzzön neki.”

Az idősotthon gondolata Rózsiban már elég korán, 42 éves korában megfogalmazódott, amikor egyszer kórházba került. Egy idősebb hölggyel került egy szobába, aki sokat mesélt neki saját kis apartmanjáról, amit a lánya fizetett neki. Rózsinak annyira megtetszett a dolog, hogy rögtön eldöntötte, nyugdíjasan ők is egy ilyen otthonba költöznek majd be.

„Gyerekünk nem volt, a család szanaszét vidéken, nem akartam, hogy a testvéreim gondozzanak majd. A férjem akkor azt mondta, hogy őrültség, és megállapodtunk, hogy nem beszélünk a dologról többet, és addig élünk együtt a 16. kerületi házunkban, ameddig élünk. Ha az egyikünk majd elmegy, a másik eldönti, hogy mit csinál. Ebben megállapodtunk, de bennem azért továbbra is ott motoszkált a dolog.”

Aztán évekkel később Józsi is kórházba került, ami mindkettőjük számára nagy trauma volt. Tél volt, Rózsi egyedül maradt otthon, rendben kellett tartani a házat, havat lapátolt, a vidékről érkező vendégeket kiszolgálta, és közben, amikor csak tudott, rohant be a férjéhez. Józsi látta, mennyire megviseli feleségét a sok tennivaló, így hazatérte után

ő állt felesége elé azzal az ötlettel, hogy mindkettőjük egészsége és biztonsága érdekében mégiscsak az otthon lesz a megoldás.

Ennek 14 éve már, 2002 októberében költöztek be törökbálinti apartmanjukba, miután 16. kerületi házukat bútorostól, mindenestül eladták. És idén októberben lesz 51 éve annak is, hogy kimondták egymásnak azt a bizonyos boldogító igent.

József most 77 éves, Rózsika pedig 78. Az ünneplés, a bakancslista kívánságuk teljesítésével már megvolt, talán nem is kaphattak volna szebb ajándékot egy margitszigeti sétánál.