Elképesztő! Rendszeresen borotválja a 6 éves kislánya lábát az anyuka

Forrás: Thinkstock -
szőrtelenítés borotva kislány gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai nő blogján mesélte el, hogy ő bizony borotválja a 6 éves kislánya lábát. A vallomás után rengeteg felháborodott komment érkezett.

Már rengetegszer írtunk olyan anyákról, akik mindenre képesek, hogy az ő gyerekük legyen a következő szépségkirálynő.

Ám Lynn Adams esetében egyáltalán nem erről van szó.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A férjével ugyanis mindketten olyan rendellenességtől szenvednek, ami fokozott szőrnövekedést okoz,

ezt pedig a lányuk, Margot is örökölte.

„Margot szeret csinosan öltözködni, ráadásul van is érzéke hozzá, ami nekem sosem volt. Egyik nap rózsaszín biciklis nadrágot, ezüst tütüszoknyát és virágos szoknyát húzott, és éppen a tükörben csodálta magát, amikor lenézett a lábára. A szőrszálak beborították a vádliját és közölte, hogy szerinte túl szőrös. Láttam rajta a szomorúságot” – írta Lynn.

Ekkor az anyuka úgy döntött, hogy leborotválja kislánya lábát, amit azóta is megtesz, ha a lány kéri.
Lynnt rengeteg támadás érte, miszerint Margot így nehezebben fogja elfogadni önmagát, de őt ez egyáltalán nem érdekli. Szerinte a kislánya boldogsága a legfontosabb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.