Szilágyi Istvánt megverte fia, de ő végig védte a gyerekét a bíróságon

Forrás: RTL Klub -
szilágyi istván gyermek Lópici Gáspár bántalmazás bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilágy Istvánt fia bántalmazta tavaly nyáron, ami miatt a színművész több bordája is eltört. Az ügy bíróság elé került, a tárgyaláson pedig a színművész végig a fiát védte: folyton csak azt ismételgette, hogy nem bántotta őt a gyermeke. 

Szilágyi Istvánra tavaly nyáron emelt kezet a fia, ami miatt a színművésznek komoly sérülései lettek. A rendőrök bilincsben vitték el Péter és azóta is bent tartják. Az ország Lópici Gáspárjának több bordája eltört, de ennek ellenére ő körmeszakadtáig a fiát védi, és hazavárja. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalta, de nem úgy alakult, ahogy Szilágyi és fia remélték.

Szilágyi István fiát védte a bíróságon Forrás: RTL Klub

Mindketten az állították ugyanis, hogy farakásra esett a színész, ezért keletkeztek a sérülések, de a szakértő cáfolja ezen állítást. Szerinte a bordatöréseket nagy valószínűséggel mechanikus behatások okozták, illetve ilyen sérülések nem származhatnak eséstől.

Minden szó igaz, amit a fiam mondott, bírónő, a többi dolog pedig nem, nem bántott engem, ez az igazság"

BlikkLife.hu riporterének is elmondta, hogyan történt az eset

Szilágyi István fia 5 évet kaphat apja összeveréséért

Vádat emeltek Szilágyi István fia ellen, mivel az ügyészség megalapozottnak találta a gyanút. Péter úgy összeverte az apját, hogy annak több bordája is eltört. Azóta nem engedték haza, öt évet is kaphat tettéért. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.