A kutyatartással járó felelősség nem ott kezdődik, hogy hazaviszed a cuki kiskutyát, hanem ott, amikor eldöntöd, honnan viszed haza

A kutyatartás nemcsak arról szól, hogy magunkhoz veszünk egy aranyos szőrcsomót, aki onnantól kezdve majd alkalmazkodik az életvitelünkhöz és kedves, szórakoztató társunk lesz. A kutyatartás hatalmas felelősség, és a felelősségvállalás már ott elkezdődik, amikor eldöntjük, hogy honnan szerezzük be az ebet.

Természetesen nem a beszerzés helye az egyetlen fontos szempont, de most beszéljünk az alapokról. Sajnos még mindig rengeteg szaporító hirdeti magát különböző felületeken, sokan pedig nincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség a tenyésztő és a szaporító között, és csak a kutyababák csillogó szemeit és az árcédulát veszik figyelembe.

Tehát fontos tisztába tenni, hogy mi a felelős, és mi a felelőtlen döntés. A leendő gazdinak három opciója van, ha kutyát szeretne: tenyésztő, szaporító, mentett kutya.

Mi a különbség a tenyésztő és a szaporító között?

A tenyésztő az, aki ismeri a fajtát, melyet tenyészt, képben van a betegségekkel, a fajta hibáival, és azon dolgozik, hogy a következő generáció mindig egészségesebb legyen, vagyis nemesíti a fajtát. A szaporítót ezzel szemben nem a nemesítés motiválja, hanem az állatokon kereshető pénz. Nem fontos neki az állat egészsége, sem az esetleges genetikai problémák.

A tenyésztő kevés kutyával dolgozik egyszerre, hogy maximálisan rájuk tudja fordítani a figyelmét. A szaporító ezzel szemben "szalagon gyártja" a kiskutyákat, minden adandó alkalmat megragad arra, hogy minél több állatot tudjon eladni. A kimerült, kihasznált anyaállatokat, amint hasznavehetetlenek lesznek, utcára teszi, vagy leadja egy gyepmesteri telepen.

A tenyésztő kérésre tud referenciát mutatni, pontosan tudja, hogy melyik kutyája kihez került. A szaporítónak nincsenek referenciái, sokszor fel sem jegyzi, hogy melyik kutya hova kerül.

A tenyésztőnél évente 1 vagy 2 alom van, a minőség a fontos és nem a mennyiség. A szaporítónál pont fordítva, csak a mennyiség számít, az egészség nem szempont.

A tenyésztőnél minimum 8 hetes korig az anya mellett vannak a kiskutyák, a szaporítóknál már általában 6 hetes korban eladják a kicsiket, hiszen minél költséghatékonyabban igyekszik megoldani a tartásukat, és egyébként is kell a hely az új alomnak.

A tenyésztőnél alap a chip, törzskönyv, féregtelenítés és a védőoltások. A szaporítónál ez esetleges, de inkább ezek nélkül adnak túl a kutyákon.

A tenyésztő nem adja oda akárkinek a kicsiket, de cserébe bármikor lehet segítséget kérni tőle. A szaporító viszont bárkinek odaadja minden utánajárás nélkül, csak fizessék ki és vigyék.

A tenyésztő igyekszik minél jobban kiszűrni a betegségeket, genetikai rendellenességeket. A szaporítót ez nem érdekli, munkájának "hála" egyre több olyan kutya születik, amelyik viselkedési-, genetikai- és egészségügyi problémáktól szenved.

Tehát aki azt gondolná, hogy esetleg azért dönt a szaporító mellett, hogy kimentsen a rossz körülmények közül egy kutyát, ugyanúgy ezt a rossz rendszert szolgálja ki hosszú távon. Amíg van kereslet a beteg, túlszaporított kutyákra, addig sajnos bőven lesz kínálat is.

De mi van akkor, ha a fajta teljesen mindegy, és drágálljuk a tenyésztőket? - mert ilyen is van, és ezzel sincs semmi baj.

Ha nincs egy konkrét fajtájú kutya, amihez ragaszkodunk, érdemes állatvédő egyesületeknél, menhelyeknél, gyepmesteri telepeknél körbenézni. Oda kerülnek azok a kutyák, akik senkinek sem kellettek. Vagy azok, akiket előző "gazdájuk" rossz körülmények között tartott (például a szaporítóknak már felesleges állatok). Esetleg azok a kutyák, akiknek ugyan jó soruk volt, de meghalt a gazdájuk, és magukra maradtak. Számtalan indokból maradhat magára kutya, de attól még ugyanúgy megérdemlik a szeretetet, mint fajtatiszta társaik.

Azok a kutyák, akik szerencsétlenségük miatt olyan szerencsések lesznek, hogy egy állatmentő alapítvány kezei közé kerülnek, mindent megkapnak, amiben addig hiányt szenvedtek. Chipet, oltásokat, állatorvosi ellenőrzéseket, meleg otthont, simogatást, ételt. Egy dolgot viszont ők sem tudnak megadni: azt az igazi, csak rájuk koncentrálódó szeretetet, amit minden kutya megérdemelne. Itt jön képbe a gazda. Ezek az alapítványok - a tenyésztőkhöz hasonlóan - nem adják oda a kutyákat bárkinek, kiemelten fontos számukra, hogy melyik védencük hova kerül, ezért fel fognak tenni kérdéseket az örökbefogadni vágyóknak. Cserébe viszont ők sem engedik el a friss gazdik kezét, bármikor lehet hozzájuk tanácsért fordulni.

Befogadni egy állatot és gondoskodni róla csodálatos dolog. Legyen az kutya, macska, nyúl vagy tengerimalac, hatalmas boldogságot okoz a jelenlétük. Megváltoztatják az egész család dinamikáját, szervezettségre kényszerítenek, és megtanítják, hogy milyen az, amikor valaki igazán, feltétel nélkül szeret. Cserébe viszont hatalmas felelősség is a tartásuk, de már a kiválasztásuk is, és csak ezeknek tudatában érdemes hazavinni egy új családtagot.