Ragazze Hősnője pályázat - A Karrierváltás kategória egyik pályázója: Molnár Krisztina

Az önmegvalósítás határai: Az élsporttól a divat világáig
Molnár Krisztina vagyok, 53 éves szín- és stílustanácsadó, akinek karrierje az élsportolói múltjával indult, majd 20 éven át a bankszektorban folytatódott vezetői pozíciókban. A maximalizmusom és a saját elvárásaim fogságában éltem, nőként férfi energiák és elvárások közepette, ami végül oda vezetett, hogy a teljes kiégés határára kerültem.
Három évvel ezelőtt, amikor egy szirénázó mentőautóban feküdtem (stroke gyanúval diagnosztizálva), az egy pszichés és fizikai felismerés pillanata volt számomra. A kórházba való érkezéskor az orvos azt mondta, hogy ha így folytatom az életemet, a halál felé rohanok. Ekkor éreztem, hogy változtatnom kell. Összeszedtem minden bátorságomat, felmondtam, és elmentem külföldre két hónapra(egyedül), hogy átgondoljam, ki is vagyok valójában, és hogyan szeretnék élni. Ezt a két hónapot receptre írnám fel azoknak a nőknek, akik túl vannak a néhány krízisen, nagyobb mérföldkövön az életükben. Ez alatt a kint létem alatt először éreztem, hogy VÉGRE ÉLEK.
Ekkor jött a felismerés, amely sokunk életét és döntéseit befolyásolja: két diplomával a hátam mögött úgy éreztem, hogy nem értek semmihez. Mindig is olthatatlan szerelem fűzött a divathoz, de ezt felülírta a racionális világ, ahol pénzt kellett "csinálni". Alig vártam, hogy a melegítőimet először kiskosztümre, majd trendi utcai viseletre cseréljem, és végre megmutathassam a saját egyéniségemet.
Azt tapasztaltam, hogy a 185 centimre és a 44-46-os méretemre nehezen találok stílusos, egyedi ruhákat. Ráébredtem, hogy a divat iránti szeretetem és a banki, majd élsportolóként megélt tapasztalataim segíthetnek a karrierváltásomban, a vágyott álmom elérésében. Ekkor fogalmazódott meg bennem a Lachristine showroom ötlete, ahol a plus size méretű, középkorú hölgyeknek szeretném megadni azt az élményt, hogy stílusosak és vonzóak lehessenek, függetlenül a koruktól és méretüktől.

Elengedhetetlennek tartottam, hogy mindemellett szakmai kompetencia is párosuljon a szenvedélyemhez, ezért elvégeztem egy stylistképzőt, ahol stílus- és színelméletet tanultam. Tudtam, hogy nem hagyományos módon szeretném működtetni a vállalkozásomat, hisz az innováció mindig is a lételemem volt. Három éve kezdtem el a videós tartalmak gyártását (amely az egyik esrőssége a vállalkozásomnak), amikor ez még gyerekcipőben járt, de bíztam önmagamba, és odálltam a kamerák elé...
Jelenleg a honlapomon (www.molnarkrisztina.hu), Facebookon egy zárt közösségben, illetve a TikTok-on (@mchristaa) érhetők el a videóim, ahol a divattal kapcsolatos inspirációs tartalmakat is osztok meg.
A Lachristine showroom nem csupán egy ruházati üzlet, hanem egy olyan hely, ahol minőségi „énidőt” kínálok a vásárlóknak. Az elképzelésem az volt, hogy mivel az extravagáns ruhák viselése bátorságot és önbizalmat ad, ezáltal arra bíztatom a nőket, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból. A vásárlói visszajelzések alapján nem csupán ruhákat árulok, hanem életérzést, pozitív töltést, figyelmet és szeretetet. Hétről-hétre változó kollekcióm letisztult, fiatalos, de nem hétköznapi megjelenést kínál, figyelembe véve a vásárlói visszajelzéseket a fazonok, stílusok és színek terén. Az ügyfeleim büszkén lépnek ki a showroomból, magabiztosabbak és boldogabban néznek a tükörbe.
Számomra a siker nem csupán számokban mérhető, ahogyan azt a banki karrierem során tapasztaltam. Most a vásárlóim boldogsága és elismerései, visszajelzései jelentik számomra a valódi sikert. A külső megjelenésük megváltozásával egy belső átalakulás is elindul, ami kihat az életük minden területére.Ez nagyon fontos momentum. A nőiesség és az önbizalom erősítése a célom, és úgy érzem, hogy a Lachristine showroom valóban különleges hely, ahol minden nő önmagát találhatja meg.
Hiszem, hogy a divat nem csupán öltözködés, hanem az önkifejezés eszköze is. A női identitás és a belső erő felfedezése érdekében dolgozom azon, hogy a hölgyek ne csak jól nézzenek ki, hanem magabiztosan érezzék magukat a bőrükben. Ezért pályázom, hogy megosszam a történetemet, és inspiráljak másokat is, akik hasonló úton járnak. Az én történetem bizonyíték arra, hogy sosem késő új irányt venni, és az álmainkat valóra váltani.
A Ragazze Hősnője pályázat támogatója: Sencor Magyarország, Omorovicza Budapest, Blue Colibri (Connect Konferencia), Játékszín, Női váltó, Agnes Silka
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.