színésznő válás Pikali Gerda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pénteken három férfinak intett búcsút a csinos színésznő. 

Gerdának és férjének pénteken volt válóperük első, békéltető tárgyalása, ami fél óra alatt véget is ért. "Azt hiszem, Guinness-rekordot állítok fel, hogy egyetlen nap alatt háromszor válok. Reggel a valóságban, este pedig a színpadon kétszer is" - mesélte a Blikknek a színésznő.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Gerda azt is elmondta, mindenképp békében szeretné lezárni a házasságát. ,,Az adatokat egyeztették, de mivel esély már nincs ennek a házasságnak a megmentésére, ezért megkértek, hogy próbáljunk megegyezni. Természetesen, ahogy eddig, ezután is erre törekszem a fiúk édesapjával, mert mindenképpen békés válást szeretnék, de a legfőbb szempont számomra, hogy megtaláljuk azt a megoldást, ami a gyerekek számára a legjobb" - tette hozzá Pikali Gerda.

Fogházba is kerülhet Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/bulvar/20131029-rekasi-karoly-szinesz-elvette-egy-fotos-gepet-az-ugyeben-nyomoz.htmlA színész ügyében nyomoznak a budaörsi rendőrségen. Úgy tudni, garázdaság miatt indult ellene eljárás. A Life.hu-nak Dr. Pikali Petra ügyvéd, Pikali Gerda testvére nyilatkozott a témában.TV + BulvárTudatosan neveli gyerekeit Pikali Gerdahttp://www.life.hu/bulvar/20131205-pikali-gerda-szineszno-megosztva-neveli-fiait-volt-ferjevel-gezaval-akivel-rendeztek-konfliktusaikat.htmlRendeződött a helyzet Pikali Gerda és gyermekei apja között...TV + BulvárVégül Nyuszómuszóé lesz Pikali Gerdahttp://www.life.hu/bulvar/20131128-pikali-gerda-szinesznot-vegul-nyuszo-muszo-azaz-magyar-attila-nyeri-meg-a-madach-szinhazban.htmlMeglepő fordulatot vesz Pikali Gerda szerelmi élete. A Gregor Bernadettet is meghódított Nyuszómuszó, azaz Magyar Attila karjaiban köt ki, igaz csak a Madách színház új darabjában, a Kézről kézre című bohózatban.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.