Kétszer is életveszélybe került Mesterházy Attila

Nem indult zökkenőmentesen Mesterházy Attila élete. Születése után édesanyja két hétig kétségek között töltötte napjait, hisz az orvosok szerint csak 50% esély volt arra, hogy újszülöttje életben maradjon. Elköszönt a csecsemőtől, akit a pécsi gyermekklinikára szállítottak, ahol az orvosoknak végül sikerült megmenteniük Attilát. A kisfiú élete pár év múlva ismét veszélybe került, amikor egy szarvas ráugrott az autójukra és a kocsi totálkáros lett. A betört szélvédő megsértette a szemét, aminek nyomait azóta is magán viseli a politikus. Mesterházy életének folytatás a továbbiakban sem átlagosan alakult, de ennek ellenére nem átokűző fonalak díszítik a csuklóját, hanem egy kedves karkötő a lányától, és egy másik, egy piros a szimpatizánsaitól.

„A nemzeti színű karkötőt a lányomtól, Katától kaptam, kötelező hordanom, ha nem látja rajtam, azonnal szóvá teszi. A másikat, az MSZP logósat a Baranya megyei fogyatékkal élők készítették. Kétségtelenül elég mozgalmas az életem, a gyerekeim már viccelődnek is rajta. Ha megszállunk valahol, akkor biztos, hogy az én szobámban nem működik a lefolyó. Nem vagyok babonás, de ha veszek valamit, akkor pont abban a dobozban nincs benne a termék. Az élet nagyobb dolgaiban már szerencsésebb vagyok, de mindig megtalál valami, ami problémamegoldáshoz kötődik az életben. A miniszterelnöki jelöltség is ilyen, az élet hozta" – kezdett bele a politikus, aki óvodásként diplomata szeretett volna lenni.

„A család sem tudja, mit láthattam, mit hallhattam, mert a kisfiúk általában masinisztaként, tűzoltóként képzelik el felnőtt életüket. Az én kisfiam, Atti hosszú időn keresztül autómosó akart lenni. Kissrácként láttam, hogy a felnőttek megdöbbennek, ha a kérdésükre határozottan rávágom, hogy diplomata akarok lenni, és ez egy idő után már vicces lett. Ehhez az elképzelésemhez gimnazista koromban tértem vissza, amikor a felvételi tantárgyakra felkészítő különórákat kellett választanom. Édesapám orvos, így adott volt, hogy én is orvosnak készültem, pedig apám le akart róla beszélni. Amikor elfogadta, hogy követem a pályáján, akkor egy délután alatt meggondoltam magamat. Hazamentem a gimnáziumból, és azzal álltam a szüleim elé, akik megvettek minden biológia- és fizikakönyvet, hogy akkor ezeket most inkább tegyük félre. Elhatároztam, hogy a közgazdaságtudományi egyetemre jelenetkezem, mert ott képeztek diplomatákat. Pár óra alatt változtattam meg a jó pár éves meggyőződésemet és visszatértem az óvodáskori álmomhoz. Innentől kezdve ezért is dolgoztam" – emlékezett vissza Attila, aki a külföldi diákéletbe is belekóstolt.

„Pályázat útján jutottam ki Spanyolországba és Hollandiába, a mediterrán országban nyolc, Hollandiában öt hónapot tanultam. A hollandoknál nemzetközi diákházban laktam, ahová sok országból érkeztek a diákok. Ha az amerikaiaktól megkérdezték, hogy miért éppen Hollandiát választották, egyetlenegy érvük az volt, hogy azért, mert itt legálisan lehet füvezni. Érdekes módon én végig távol tartottam magamat a fűtől, nem próbáltam ki egyszer sem életemben, valahogy sohasem hozott izgalomba. Spanyolországban nem csak a nyelvet, a kultúrát is megszerettem. Ha külföldön kellene élnem, akkor biztos, hogy ezt az országot választanám. Akcentus nélkül beszéltem spanyolul, nem vették észre, hogy nem ez az anyanyelvem, és a kinézetem szerint is belepasszoltam az országba."

A legmeghatározóbb diákkori élményének feleségével, Szilvivel való megismerkedését tekinti.
„Először az általános iskolában futottunk össze egy versenyen, kb. 13-14 éves voltam. A gimiben ugyanabba az osztályba kerültünk, akkor már gondoltam, hogy a sors keze van a mi találkozásunkban. Egy osztálykirándulás alkalmával a buszon egymás mellé ültünk, akkor először beszélgettünk hosszasan. Az egy dolog, hogy megtetszett, de még lelkileg is egymásra találtunk. A hetedik évben, amikor a kapcsolatok szétmennek, mi összeházasodtunk. Tradicionálisan kértem meg Szilvi kezét, elmentem az édesapjához, elé álltam, és úgy, ahogy kellett, tisztelettel megkértem a lányát. Biztosra mentem, előtte azért megkérdeztem Szilvit is, hogy hozzám jön-e feleségül. Úgy érzem, hogy egy életre szól a szerelmünk, ami már annyi mindent kibírt."