A Szegedi Picsaember, Elvis-imitátor és a Pancsoló kislány az X-Faktor válogatóján

Forrás: RTL Klub -
X-Faktor Szegedi picsaember válogató RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábbi cikkünkben az X-Faktor korábbi válogatóinak überkínos előadásaiból szemezgettünk. Nos, az idei évad is bőven tartogat olyan produkciókat, amelyek mosolyt csalnak az arcunkra, és persze a mentorokéra is.

Miközben az X-Faktor mentorai a tehetségeket keresik, olykor nem hisznek a szemüknek és a fülüknek egy-egy "produkció" láttán-hallatán. Persze vannak, akik nem a továbbjutás reményével, inkább 3 perc hírnévért állnak be a sorba és járulnak a mentorok asztala elé.

Forrás: RTL Klub

Az első válogató egyik fura figurája a Szegedi Picsaember - Csányi Gábor László - néven elhíresült férfi volt. A magát a Facebookon művésznek tituláló férfi a legnagyobb jóindulattal sem győzte meg a mentorokat. Alföldi Róbert kijelentette, ő mást keres, Szikoránál - ahogy fogalmazott - lefagyott a vincseszter. A Mr. Forrónacinak nevezett szegedi srác egyébként körülbelül másfél évvel ezelőtt lett feltűnő helyi figurából facebookos jelenség, miután két rajongója Facebook-oldalt készített neki.

Csányi Gábor László Forrás: RTL Klub

Elvis-imitátorként állt színpadra Fridrik János. A zsűritagok egy emberként azon a véleményen voltak, hogy a férfinak a rock and roll-legenda iránti tiszteletből soha, de soha nem szabad mikrofont fognia a kezébe.

Fridrik János Forrás: RTL Klub

A meghatrározhatatlan jelmezbe öltözött Fábry Pál égő kehellyel kis híján felgyújtotta a stúdiót, a hetvenéves Kurja István pedig rózsaszín úszógumival a derekán, fonott copfos szőke kislánynak öltözve Pancsoló kislánnyá lényegült át.

Fábry Pál Forrás: RTL Klub

A Life.hu kedvence egyértelműen Veszelka Tamás volt, aki Caramel dalával szerette volna meghódítani a mentorfüleket.

Veszelka Tamás Forrás: RTL Klub

Azt azonban nem tagadta, szüksége van némi segítségre, nevezetesen, hogy az énekes dalát fülhallgatón keresztül hallgathassa. "Szokatlan, ugyanis ez az első X-em" - kommentálta az elutasítást, majd megkérdezte Tóth Gabit, megmutassa-e a banánját. No comment.

Újra próbálkozik az X-Faktorban a tavaly hazaküldött énekeshttp://www.life.hu/bulvar/20140825-nagy-ricsit-enekes-akit-toth-gabi-enekesno-mentor-tavaly-hazakuldott-ismet-probalkozik-az.htmlTóth Gabi tavaly úgy döntött, tanító célzattal hazaküldi a mentorházból Nagy Ricsit, az énekes nem adta fel és idén újra a mentorok elé állt.TV + BulvárRTLKLUBKiderült, szeptember 6-án indul az X-Faktor ötödik évadjahttp://www.life.hu/bulvar/20140815-az-x-faktor-otodik-evadja-az-rtl-klubon-szeptember-6-an-indul.htmlBár az RTL Klub hivatalosan még nem közölte, szinte biztos, hogy szeptember 6-án indul az X-Faktor legújabb szezonja.TV + BulvárOrigoAz X-Faktorban dolgozik majd VV Vikihttp://www.life.hu/bulvar/20140612-vv-viki-a-valovilag6-egykori-jatekosa-az-x-faktorban-dolgozik-segedszerkesztokent.htmlNyugalom, nem énekelni fog! Az egykori villalakó szerkesztő lesz a 2014-es tehetségkutatóban.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.