Kidobták egy házibuliból Tóth Verát

TV2 Sztárban sztár házibuli Keresztes Ildikó Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem a Sztárban sztár az első közös bulija Keresztes Ildikónak és Tóth Verának. Ám amíg a TV2 műsorában sikert sikerre halmoznak, addig egy korábbi partiról kipenderítették őket.

Nem titok, hogy Keresztes Ildikó és Tóth Vera jó barátnők, ám azzal eddig még egyikük sem dicsekedett, hogy harsány viselkedésükért egykor kidobták őket egy házibuliból. Ezt egyébként Ildikó kotyogta el vasárnap - méghozzá a közös produkciójuk után, és a történteket Vera sem tagadta.

"Azért is imádom ezt a műsort, mert kevesen tudják, hogy Pásztor Anna és Keresztes Ildi nagyon jó barátnőm! Barátnőkkel pedig öröm és móka a közös munka! Ildivel sokat bulizunk is együtt, és olyankor nem fogjuk vissza magunkat! Tudunk botrányosan viselkedni, ez azt jelenti, hogy égetni való humorunk van, és előfordulhat, hogy akaratlanul is megbántunk embereket. Ildivel nem vagyunk képmutató emberek, az éjszakában is természetesek vagyunk, nevetünk, sztorizunk, és hát be kell valljam, elég gyorsan a társaság középpontjába kerülünk. Ez történt az említett éjszakán is, meghívtak bennünket egy házibuliba. Hol engedje ki az ember a gőzt, ha nem ott?"mesélte el a Blikknek Vera.

"Nem értjük, mi volt a gond velünk, szerintem túl hangosak és harsányak voltunk. Ráadásul a vendéglátó felesége csipkedte Ildit, az életkorával szórakozott, Ildi pedig igazi úrinő módjára visszavágott. Nem sokkal később aztán odajött hozzánk a házigazda egyik barátja, aki megkért bennünket, hogy távozzunk" - tette hozzá az énekesnő.

Közeli hozzátartozójával lép színpadra Tóth Verahttp://www.life.hu/bulvar/20140927-egy-kozeli-hozzatartozojaval-lep-szinpadra-toth-vera.htmlTóth Vera a múlt héten testvérét, Gabit személyesítette meg a Sztárban sztárban, és ezen a héten sem hiányoznak majd a családi szálak a produkciójában.TV + Bulvár--Tóth Vera nagy falatnak tartja Tóth Gabithttp://www.life.hu/bulvar/20140916-toth-vera-a-tv2-sztarban-sztar-enekese-nagy-falatnak-tartja-hogy-huga-toth-gabi-borebe-kell-bujnia.htmlVerának eddig sosem jutott eszébe, hogy temperamentumos húgát utánozza, most azonban a Sztárban sztárban a vad és szexi Gabi bőrébe kell majd bújnia.TV + Bulvár--Tóth Vera nőkkel flörtölthttp://www.life.hu/bulvar/20140907-toth-vera-a-tv2-sztarban-sztar-enekesnoje-ferfiborbe-bujt-es-nokkel-flortolt.htmlA Sztárban sztár színpadán a Megasztár egykori győztese férfibőrbe bújt, és vadul flörtölt a táncosnőkkel, akik még át is öltöztették.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.