Munka nélkül maradt Gregor Bernadett és férje

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Szarvas Attila Gregor Bernadett Új Színház munkanélküli szerződés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznővel és férjével, Szarvas Attilával sem hosszabbított szerződést az Új Színház, ezért nehéz nyár elé néz a művészházaspár.

A Paulai Ede utcai teátrum vezetősége anyagi gondok miatt döntött úgy, hogy nyárra nem hosszabbít szerződést a tagok egy részével ennek lett „áldozata" Gregor Berni és férje is. A színház sajtósa, Mészáros Sándor sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a Blikk értesülését.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

„Nagyon feszült a színházban a hangulat, ezt elismerem. De azt állítom, hogy ez a feszültség Gregor Bernadetten abszolút nem látszik, ő ugyanolyan kedves, mint amilyen eddig volt" – mondta az Új Színház sajtósa.

Állítólag a színésznő mindent megtesz, hogy ne látszódjon rajta a keserűség, de az biztos, hogy megviselték a történtek. Gregor Berni nem először kerül ilyen helyzetbe, hiszen négy éve a Magyar Színházból kellett távoznia. Az akkori direktor, Őze Áron állítólag azért vált meg tőle, mert levetkőzött egy férfimagazinnak. Akkor még előző férjével, Somogyi Istvánnal élt együtt, akinek csak hébe-hóba volt munkája, ezért vállalta a színésznő a fotózást.

Negyedszerre mondta ki az igent

Ahogy a Life.hu cikkében olvasható, Gregor Bernadett negyedszer is férjhez ment. A színésznő Szarvas Attilával állt az oltár elé. A lakodalmat Bálványoson tartották.

Telibe kapta Kiszel Tünde: A naptárdíva már biztosan nem hervad elhttp://www.life.hu/bulvar/20150406-kiszel-tundet-videken-locsoltak-meg-egy-vodor-vizzel-hogy-el-ne-harvadjon.html'Falusi locsolkodás' címszóval posztolt egy képet Kiszel Tünde, melyen éppen egy vörör víz zúdul rá. Vagyis megnyugodhatunk, Tünci egy ideig még egész biztosan nem hervad el.TV + Bulvár--Se kalács, se sonka, csak a kockahas – A celebek húsvétkor is diétáznakhttp://www.life.hu/bulvar/20150403-se-kalacs-se-sonka-csak-a-kockahas-a-celebek-husvetkor-is-dietaznak.htmlA hírességeknek nagyon fontos, hogy mindig a legjobb formájukban víritsanak. Ezért hatalmas önfegyelmet tanúsítva elutasítják a hagyományos húsvéti ételeket, a legtöbben csirkehússal, vagy puffasztott rizzsel ünnepelnek. TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huAz ének iskolája: Szandit időutazásra repítették a határon túli diákok http://www.life.hu/bulvar/20150401-hataron-tuli-diakok-idoutazasra-repitettek-szandit-az-enek-iskolajaban.htmlMegállíthatatlanok a határon túli magyar tehetségek, akikből többen is felvételt nyertek Az ének iskolájába. A TV2 tehetséggondozójának első adásában csak ámultunk a sok remek hangú lurkó hallatán. TV + Bulvár--Indonéziában került kórházba Bódi Sylvihttp://www.life.hu/bulvar/20150405-indozneziaban-gyomorrontast-kapott-bodi-sylvi-es-a-kiszaradas-fenyegette-ezert-korhazba-kerult.htmlA modell infúziós kezelést kapott, ám az ottani körülmények hagytak némi kívánnivalót maguk után.TV + Bulvár--Lola könyve nem lányregény leszhttp://www.life.hu/bulvar/20150404-lola-enekesno-konyvet-ir-de-nem-lesz-botranykonyv.htmlA fiatal énekesnő, Lola is beállt a sorba: hamarosan elkészül első könyve. Ám ez nem lesz lányregény, se botránykönyv - sok olyan dologra derül majd fény a magyar sztárról, amiről korábban nem is tudtunk. TV + Bulvár--Csontsoványra fogyott Csobot Adélhttp://www.life.hu/bulvar/20150403-csont-sovanyra-fogyott-csobot-adel-enekesno.htmlTeljesen megváltozott Csobot Adél, a 2012-es X-Faktor harmadik helyezettje: bájos arca beesett lett, combjai csontsovánnyá fogytak. Mi történt az énekesnővel? TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.