Visszaveszi a TV2 Gesztesi Károlyt?

Forrás: TV2 -
TV2 Gesztesi Károly Jóban Rosszan RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Furcsa jelenetnek voltak szemtanúi azok, akik szerda délután a TV2 udvarán jártak, ugyanis váratlanul felbukkant a színész.

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, Gesztesi Károlyt kiírták a Jóban Rosszban sorozatból. A búcsú azonban nagy visszhangot keltett, hiszen a sorozatban alakított Füredi karakterének utolsó jeleneteit már nem tudták Gesztesivel leforgatni, arra egy másik színészt kellett szerződtetni. Ekkor úgy tűnt, eddigi anyacsatornájával a viszony megromlott, sőt egyes hírek szerint Gesztesi már az RTL Klubbal is tárgyalásokat folytatott. Éppen ezért volt furcsa, hogy szerda délután a TV2 udvarára úrként gördült be, egy sofőr szállította a helyszínre. Talán vissza akarja őt csalogatni a kereskedelmi televízió?

Gesztesi Károly Forrás: TV2

"Gesztesi Károllyal rendezett a kapcsolatunk. Annak ellenére, hogy a Jóban Rosszban sorozatban már nem látható, nem lehet kizárni, hogy a TV2 más műsorában feltűnik a közeljövőben" – mondta a Bors kérdésére a TV2 kommunikációs vezetője, Koltay Tamás.
Természetesen Gesztesit is megkérdezték az esetről: "Igen, valóban én voltam az udvaron. Egy film előzetesét mentem felvenni, és más TV2-s műsorban is szerepelek majd." Azt is hozzátette, hogy az RTL Klub is számít rá.
"A jó viszony megmaradt a TV2-vel, de a sorozatba már nem térnék vissza, mint ahogy az RTL-en sem vállalok szerepet a Barátok köztben".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.