Rosszul lett az izgalomtól Az ének iskolája versenyzője

izgalom Az ének iskolája rosszullét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annyira izgult a fellépés miatt Németh Dávid, hogy rosszul lett a színpadon. Szerencsére még előtte remekül elénekelte a dalát, de utána már nem bírta magát tartani.  

Csupa feszültség volt az iskolájában duci testalkata miatt csak bántott, a TV2 tehetséggondozója tanárai által viszont az egekig magasztalt, érzékeny kisfiú, Németh Dávid.
A különleges kisfiúról már a válogatón kiderült, hogy rendkívül érzékeny. A felvételin nem csak a tanárok könnyezték meg a 12 éves diák produkcióját, de ő maga is sírva fakadt. A sokat gúnyolt kiskamaszt, akit iskolatársai hazafelé menet papírgalacsinokkal is megdobáltak, végre nem bírálták, hanem dicsérték. Annak ellenére, hogy Az ének iskolájában csak szeretet veszi körül, hatalmas feszültség volt benne, amikor az első saját produkciójára sor került, Cserháti Zsuzsa, Árva fiú című dalát énekelte. A feszültség a dal után sem múlt, értékelése alatt hirtelen rosszullét kezdte gyötőrni, és heves szívdobogása lett. Annyira izgult, hogy először vizet kért, majd inkább kiment, hogy leülhessen és kifújhassa magát. Tanára, Hajós András és Szulák Andi sietett a segítségére. Igyekeztek megnyugtatni.

Forrás: TV2

„A tested megpróbált menekülni a sok bántástól, ezt nem fogjuk tűrni" - bátorította tanára, míg Szulák Anditól egy nagy, szeretetteljes, anyai ölelést kért.

Megijesztették a tinilány könnyei Dér Henit http://www.life.hu/bulvar/20150402-megijesztettek-a-tinilany-konnyei-der-henit-juhos-zsofi-magantanarat-az-enek-iskolajaban.html A közismert énekesnő magántanítványa is bekerült a TV2 produkciójába, Az ének iskolájába, aminek könnyek között futott neki. Vajon ennyire érzékeny ez a fiatal lány vagy valami egészen más áll a háttérben? TV + Bulvár -- Súlyos lovasbalesete volt Az ének iskolája diákjának http://www.life.hu/bulvar/20150417-sulyos-lovasbalesete-volt-az-enek-iskolaja-diakjanak.html Caramel egyszerűen őstehetségnek nevezte Győrfi Dzsenifert, aki teljesen elvarázsolta hangjával a zsűrit. A fiatal lány egy évvel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett, azóta sem mer lóra ülni. TV + Bulvár -- Az ének iskolája: Letörölte Szulák a mosolyt tanítványa arcáról http://www.life.hu/bulvar/20150417-az-enek-iskolaja-letorolte-szulak-a-mosolyt-tanitvanya-arcarol.html Bejutni sem volt könnyű a TV2 tehetséggondozójába, az első nyilvános megméretés pedig még újabb izgalmakat rejtett. Vajon szigorúak lesznek a tanárok, és saját tanár kizárólag ötössel értékelheti a diákját? TV + Bulvár Origo Egymásba szerettek Az ének iskolája tanulói http://www.life.hu/intim/20150418-egymasba-szerettek-az-enek-iskolaja-tanuloi-gyuris-luca-es-janca-aron.html Janca Áron a a tanári kar elé egy szerelmes dallal állt, amit mindenki meglepetésére az osztály legszebb lányának énekelt. Intim Origo Hevesi Tamás egykori zenésztársa Az ének iskolája tanulójának édesapja http://www.life.hu/bulvar/20150402-hevesi-tamas-egykori-zenesztarsa-az-enek-iskolaja-tanulojanak-gyuris-lucanak-az-edesapja.html Nem esett messzire az alma a fájától! Az ének iskolája kis tanítványának édesapja a 80-as évek közismert zenekarának volt a gitárosa. TV + Bulvár -- Az ének iskolájában fura arcokkal és gesztusokkal segítik diákjaikat a tanárok http://www.life.hu/bulvar/20150416-hihetetlen-arcokkal-es-gesztusokkal-drukkolnak-diakjaiknak-a-kozismert-tanarok-az-enek-iskolajaban.html Nemcsak a színfalak mögött tesznek meg mindent a tanárok, hogy diákjaik a lehető legjobban szerepeljenek az első nagy megméretésen. A tanári asztalnál is gesztikulálva biztatják a kis énekespalántákat, hogy véletlenül se felejtsék el a nagy lámpalázban, hogy mit kért tőlük a tanítójuk. TV + Bulvár Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.