Soma: "Leküzdöttem a félelmeimet, és belevágok"

Jó bizony – mert én is csináltam magamnak szertartásokat a szülinapomon. Tíz napon át ünnepeltem. Május 20-án az A38-on volt a születésnapi életműshow-m. Öt részre osztottuk a koncertet – öt korszakra – filmbejátszásokkal, múltidéző képekkel, az életem fontos vendégeivel. Színes, tarka este volt, amiért szakadtra dolgoztam magam, de megérte! Aztán pedig a családommal és a barátaimmal volt a Szeremley Vendégházban egy ottalvós buli, ami szintén komoly szervezést igényelt, ráadásul kitaláltam, hogy a szakács testvéreim és én főzünk… A szertartás ott sem maradt ki – a születésem órája-percében csináltam magamnak egy rituálét a családom és a legjobb barátaim körében, mert hiszem, hogy amit ekkor szívből kívánunk, az teljesül.

Kimondani azt, hogy „ötven” – fura. Szoktatni kell rá magam. Azzal tudtam az egészet megszelídíteni, hogy bevezettem egy kifejezést: „újgenerációs ötvenes” vagyok.

Az újgenerációs ötvenes olyan, mint a régi, aktív negyvenes. Meg lehet nézni a statisztikákban, hogy mennyire kitolódott az átlagéletkor. El kell kezdenünk átkondicionálni a számokat. Gyerekkorunkban ha azt mondták, hogy Imre bácsi 80 éves, azt gondoltuk – jó, ha még el tudja látni magát… Ehhez képest gondolj Szipál Marcira, aki 92 évesen halt meg, és az utolsó éveiben folyamatosan azt mondogatta - Gyöngyikém, ilyenkor már egyetlen fontos dolog van, mindent, amit tudsz, adj át! Öt iskolában tanított! „Újgenerációs kilencvenes” volt, olyan mint egy régi, aktív hetvenes.

Képzeld, hogy én már ezt az újgenerációs ötvenest annyira bekódoltam, hogy a napokban valaki kérdezte, hogy hány éves vagyok és öntudatosan azt válaszoltam, hogy „Negyven… ja, bocs ötven!”. Tehát én magamat negyvennek élem meg, ami azt jelenti, hogy most jutottam el oda, hogy felnőtt vagyok, integrálom a tudásaimat, a gyerekek kiröpültek, és én következem! Tele vagyok energiával, és emellett végre tudok nemet mondani. Szépen lekoptak rólam a megfelelni akarások. Akármennyire is mondjuk, hogy ó, nem akarunk megfelelni senkinek, de ez az egyik legerősebb kód az emberben. Igenis kiskorunktól kezdve meg akarunk felelni apának, anyának, a világnak, mindenkinek. Most jutottam el oda, hogy azt érzem – már nem akarok, és meg is engedhetem magamnak.

Épp a napokban tettem ki egy írást a közösségi oldalamra, aminek a nyitó mondata az volt: „öregszem és kövér vagyok”. 4000 megosztást kapott, 11 ezer lájkot, több mint 800 ezer ember látta, és több százan kommentelték. Magam is meglepődtem, hogy ennyire beletrafáltam… Azt éreztem, hogy olyan volt ez a bejegyzés, mint amikor a fuldoklónak mentőkötelet dobsz. A „maradjunk mindig fiatalok, vékonyak, ránctalanok és boldogok” – akkora hazugságcsapda, amiből ha nem száll ki az ember, akkor teljesen megnyomorítja az életét.

Mondják! Kit érdekel? Én magamat is ki fogom parodizálni. Szívesen leszek a Muppet Show-ban a két öreg közül az egyik, akik fikázzák a világot az erkélyről. Ez is csak a korral jön el, hogy beszólogathatsz, mert már megteheted. Sok minden csak ebből a korból hiteles.

Az épp elég szembemenetel, és példalehetőség másoknak, ha én jól érzem magam a bőrömben, és nem csinálok ebből problémát. Másrészt pedig eljött az a szakasza az életemnek, amikor sokkal jobban izgatnak szellemi dolgok. Hogy egy példát mondjak – beszereztem két Vekerdy hangos könyvet, és folyamatosan ezeket hallgatom a kocsiban. Szerintem az életnek az a luxusa, hogy ilyen szintű gondolkodó embereket hallgathatok, úszkálhatok azokban a szellemi finomságokban és mélységekben, amikre korábban nem volt talán nyitottságom, érettségem sem, mert jobban izgatott a szexualitás, a külcsín vagy más egyéb. Jó megérkezni erre a szintre – szintetizálni a tudást, befelé figyelni, és a belső hangomra hallgatni.

Tisztáznom kellett magamban a saját szándékaimat. Év elejétől egy nagyon intenzív döntésfolyamaton mentem keresztül. Januárra kiürítettem a naptáramat, és belső rendrakást tartottam. Feltettem a kérdést – akkor most hova, merre tovább?

Azt éreztem, hogy útelágazásban vagyok. Az egyik lehetséges irány az volt, hogy zenés gyógyszínházat csinálok. A csoportmunkában megszerzett tapasztalataimat ötvözöm az előadóművészi múltammal és a gyógyítással. Végiggondoltam és összeraktam, hogyan lehet ebből olyan egyedi, izgalmas műfajt csinálni, ahol a nézők nem csupán egy színdarab élvezői, hanem egy nagyon izgalmas, játékos, merész önismereti eseménynek a résztvevői is.

A gyógyító-tanító vonal. És abban mélyülni, hozzárakni, megtalálni, kifejleszteni a saját módszeremet. Azon törtem a fejem, hogyan lehetek hatékonyabb? Mindig csak kis csoportokkal foglalkozzak? Az elmúlt években körülbelül 1400 nő sorsát ismertem meg. Sok ez, vagy kevés? Egyénenként végighallgatni mindenkinek a problémáit, fájdalmait, megríkatni, próbálni feloldani, átérezni, eggyé válni – rengeteg személyes tapasztalatot jelent. De közben mégsem olyan sok. Nézőpont kérdése. Tízen éve vannak noteszeim, amikbe mindent beleírok. Januárban elővettem őket, összeszedtem hány előadásom volt, milyen témákban, miket csináltam, mikben voltam hatékony és sikeres, és mikben nem… Rendszereztem, hogy mit is csináltam eddig? Mihez értek? Igyekeztem kirostálni saját magam lényegét… És azt a döntést hoztam, hogy az eddigi utam azt mutatja, hogy nekem a gyógyító-tanító szolgálat dominánsabb, mint a művészi vonal.

Igen, és el is kezdődött a gyászmunka. Bármi mellett döntesz, az mindig lemondás valamiről. De tudtam, hogy nem aprózhatom magam tovább. Mély krízisbe kerültem, mert elkezdtek jönni a félelmek. Úristen, ehhez az úthoz kell egy üzletasszonyi véna, ami nekem eddig nem volt! Tudom-e aktiválni ezt a karaktert magamban? Mennyire fogja ez torzítani a művésznőt, a játszó, örök gyereket, a spontán, intuitív személyiségemet? Rájöttem, hogy csak akkor lesz balansz, ha mellette megtartom a zenét is – másodvonalként. Hogyha a játékosságot, önfeledtséget, spontaneitást, kreativitást meg tudom őrizni, akkor képes leszek egyensúlyban maradni.

…egy másik társadalmi szerep. Letisztultabb, közérthetőbb, Sokkal kevésbé a saját individualitásomon vagy önkifejezésemen van a hangsúly, mert ez egy feladat, szolgálat. Közben vívódtam magamban, hiszen tudtam, hogy ez folyamatos mókuskerék lesz, állandó meló! Rentábilis lesz, vagy nem? Elegen látogatják az oldalt, amit elindítok, vagy nem? Csupa kérdés, kétely… Nyilván nem véletlenül jöttek olyan álmok, hogy bebörtönöztek tíz évre. Még az álmom is üzente a szorongásaimat.

…igen, leküzdöttem a félelmeimet és belevágok. Az asztrológus barátom is azt mondta, hogy komoly válaszút előtt állok, és a saját személyes érdekeim és vágyaim ellentétbe kerülhetnek a sorsfeladatommal. Az a dolgom, hogy egyre több emberhez eljutó információs csatornává váljak, ami szolgálat. És ez egyszerre örömmel és szomorúsággal töltött el, mert azt éreztem, hogy olyan, mint egy csapda. Nagyon kevés a szabad akartunk. Az összes pozitivista könyv és népszerű nézet, ami azt állítja, hogy bármikor megváltoztathatod a sorsod, és minden csak rajtad múlik – alázat nélküli illúzió… Iszonyú erők sűrűjében vagyunk benne. József Attila úgy írta: „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált”. Arra jöttem rá, hogy valójában az én szabad akaratom abból áll, hogy mennyire fogom szeretni, ami felé megyek. Aztán azt mondtam magamnak: „Gyöngyi ezt élvezni fogod. Dönts úgy! Lesz egy jó kis szerkesztőséged, irodád, mindennap jönnek a friss hírek, mit olvasnak, mit nem, mit szeretnek az emberek, mit nem – életre kel minden ötleted…”

Akkor már szeretném, ha lennének kiépült közösségek. Összeraktam egy olyan 12x1 alkalomból álló önismereti csomagot, amivel a site-on keresztül – önkéntesek vezetésével – épülhetnek közösségek olyan emberekből, akik nyitottak arra, hogy ne kifelé hárítsanak, hanem a belső úton keresztül kezdjék el a saját életüket kormányozni.

És praktikusabban, igen. Még el sem indult a site, de már szervezek őszre egy hozzákapcsolódó rendezvénysorozatot, „a férfi és nő, vágya és árnyéka” címmel. Gendertudatos oldal lesz az Újegyensúly.hu.

Sokkal nagyobb, mint valaha. Abban hiszek, hogy a világban akkor lesz egyensúly, ha olyan új egyensúly teremtődik meg, ahol nem kérdés egyrészt a nemek egyenjogúsága, másrészt pedig mindannyian elkezdünk a jobb agyféltekei minőség felé menni. Mi van a jobb agyféltekében? Intuíció, kreativitás, érzelmek… Én ezeket szeretném játékos módon aktivizálni. Rengeteg izgalmas egyedi ötletem van! Merthogy egy játékos Gyöngyi baba is vagyok.

Sőt, életvégig tartó játékot! Ezért volt ez a négy-öt hónapon át tartó vajúdás, tipródás, álmok…

Ezt mondom! Hát börtönbe kerültem álmomban…

Erről van szó, pontosan. Mert ez az én szabad akaratom. Ha nem azt teszem, ami a sorsfeladatom, az később hozna feszültségeket. Látom azokon az idős embereken, akik nem élték meg a feladatukat, milyen irigy, embergyűlölő, problémagyártó, keserű, negatív alakok lettek… Én tehát úgy döntöttem, hogy teszem a dolgom – még tíz-húsz évig melózok, és akkor is még csak újgenerációs hetven leszek, ami annyi, mint egy késői ötvenes. És akkor majd kitalálom, hogy mi legyen a következő szakaszban!