Beszélni, szaladni, alkotni? Mit kell tudnia egy babának egyéves koráig?

2015.06.22. 11:55

Össze sem lehet számolni, friss anyukaként mennyi mindenen kell egyszerre izgulni és pörögni. Hogy miképpen lehet mindent jól csinálni, hogyan tartható fenn a család egysége úgy, hogy a csöppség, amint világra jön, magához ragadja az irányítást, miképpen legyünk jó anyák, és hogyan ne akarjunk nap mint nap eret vágni. És akkor még ott van az is, hogy annak ellenére, hogy mindent megteszünk, vajon jó ütemben fejlődik-e a gyermekünk...

A babakönyvek és az internetes fórumok parajelenségei és horrortörténetei már a várandósság első heteitől kezdve stresszelik a nőket. Legalábbis azokat, akik hagyják, hogy a fejükre nőjenek a már gyerekes anyukák tanácsai, a baba-mama blogok életre szóló tippjei és az anyós jó tanácsai, miszerint ő hogyan élte meg, amikor életünk párját hordta a szíve alatt. Ebből a töménytelen mennyiségű információból kell kiválogatni az amúgy is euforikus állapotban lévő kismamának azokat a tényeket, amelyekre valóban szüksége van. Ez pedig nehezebb, mint gondolnánk.

Forrás: Thinkstock

Tudnia kellene egyévesen járni?

Fontos tudni, hogy minden gyermek egyéni fejlődési ütemmel rendelkezik, és attól, hogy a játszótéren már a hasonló korú csöppségek rohangálnak, nem kell a mi porontyunknak is lábra állni, és nekiiramodni. Vannak, akik ebben a korban még lazán heverésznek, és olyanok is, akik szülői segítséggel, de már járkálnak. Egyéni érés függvénye, ha valaki a kilencedik hónapban egyszer csak lábra áll, és az is, ha egy baba csak a 15-16. hónapban teszi meg az első lépéseket.

Ne segíts a lehuppanó babának felállni!
A babák körülbelül egyéves korukban vágnak neki a világnak. Az, hogy kezdetben bizonytalan, és a lábáról lehuppan a földre, még nem jelenti azt, hogy az rossz neki. Ilyenkor persze önkéntelenül segíthetsz neki felállni, de ezzel a lehető legrosszabbat teszed. Megmondjuk, miért.

Tudnia kellene egyévesen beszélni?

Ugyanez az elv vonatkozik a beszédkészségre is, vagyis nem kell kétségbe esni akkor, ha a szomszéd baba már rég mesél, a mi leszármazottunk pedig még mélyen hallgat. A szakértők egyéves korra teszik a beszédkezdést, legalábbis azt, amikor már ki lehet venni értelmes szavakat is. Szinte minden babára jellemzők a szótagismétlések, leginkább azért, mert a szülők dajkanyelven, vagyis a végletekig leegyszerűsítve magyaráznak nekik.

Dadogás gyermekkorban: Vajon kinövi a gyerek?
A szülők beszélni kezdő gyermekükből örömmel csalogatják elő a szavakat, a nagyszülőkből, nagynénikből, nagybácsikból és a rokonság többi tagjából álló közönség pedig áhítattal selypíti a gyermek után a produkciót. Ha azonban a gyermek meg-megakad, beleszorul a szó, és csak nehezen tör utat magának - zavar támad. A dadogásról itt írtunk korábban.

Majsai László, a Life.hu pszichopedagógusa szerint, ha a gyermek még kétéves kora felé sem beszél, elengedhetetlen elsőként a szervi, illetve egészségügyi problémák kizárása (hallás, beszédszervek fejlettsége, állapota, esetleges agyi, idegrendszeri sérülések), hogy ezután, természetesen szakember bevonásával (logopédus, pszichológus, fejlesztőpedagógus), megkezdődhessen a kicsi beszédfejlesztése.

Forrás: Thinkstock

"Az jó kiindulás, hogy a gyermek érti a beszédet, kéréseket, utasításokat végrehajt, feladata szerint használja a hallását, amikor zenét hallgat, és láthatóan élvezi azt. Az is pozitívum, hogy próbálja megértetni magát, hogy sajátságos babanyelven kommunikál a környezetével. Ezekkel a tényekkel kizárható jó néhány feltételezhető diagnózis, olyan is, amely a súlyosabbak közül való" - véli a szakértő, aki korábbi cikkünkben bővebben is írt a témáról.

Tudnia kellene egyévesen önállóan enni, rajzolni?

Ebben az időszakban tapasztalható, hogy sok bébi már magához ragadja a kanalat, hogy nekiveselkedjen az önálló evésnek. Ez persze még nem nagyon sikerül, de azért örömmel tölthet el a cuki próbálkozás. Ugyanígy van ez a rajzolással és alkotással is, amikor a marokra fogott ceruzákat először végighúzzák a papíron. Ilyenkorra a babák megértik már az egyszerűbb és gyakran használt kéréseket, és lehetőségeikhez mérten teljesítik is azokat. Ahogy a szakértő is mondta, megtanulják használni a hallásukat és reagálni az elmondottakra.

Még ha a tárgyak nevét nem is tudja, azzal már tisztában lehet az egyéves, hogy mi mire való, mit lehet vele csinálni. Ilyenkor már nagyban mennek az eldugom-megkeresem játékok is, a kockaépítés és az egyszerűbb logikai játékok, valamint beindul az arcfelismerés is. Ez pedig igazán jó érzés a szülőknek, a rokonoknak és a testvéreknek, hogy a baba végre azonosítani tudja az ismerősöket, és ki tudja fejezni az örömét, amikor meglátja őket.

Hisztis és kezelhetetlen? Így neveld a gyereket!
Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog és tisztelettudó legyen, akit elfogadnak, és aki megtalálja a helyét a világban. Azt viszont kevesen tudják, hogy ehhez milyen nevelési módszerek szükségesek. Ebben is segítünk, olvass tovább!
Majsai Lászlókisbabafejlődésegyéves korpszichopedagógusLibero2015