Esküvői hagyományok és ami mögöttük van

Ha máshonnan nem, az amerikai filmekből biztosan te is ismered már ezeket a kifejezéseket. A hagyományok szerint a menyasszonynak azért kellett a kritériumoknak megfelelő kiegészítőket is viselnie, hogy szerencsés legyen a házassága, és boldog élete legyen az ifjú párnak.

A menyasszonynak tehát hordania kell az esküvője napján "valami régit", ami szimbolizálja a múlt folytonosságát, "valami újat", ami az új élet kezdetét jelképezi, azt az utat, amin a menyasszony és a vőlegény együtt indul majd el. A mai menyasszonyok valószínűleg igencsak meglepődnének, ha a "valami kölcsön" kitételt a hagyományok szerint be kellene tartaniuk, eredetileg ugyanis ez alatt azt értették, hogy

Ma már ezt - érthető okokból - nemigen szokták betartani, így igazából bármi kölcsönholmi szóba jöhet. A "valami kék" tradíciónak az eredetét nem tudni biztosan, sokan úgy gondolják, hogy ez alatt a kitétel alatt a kék harisnyakötők viselését értették.

Manapság már az lenne a furcsa, ha a menyasszony nem fehér esküvői ruhában vonulna az oltár elé, pedig volt idő, amikor még egyáltalán nem ez volt a szokás. 1840 előtt a nők színtől függetlenül a legjobb ruhájukat vették elő a nagy napra. Kevesen tudják, de a fehér menyasszonyi ruhát Viktória királynő "találta fel", aki 1840-ben kötött házasságot Albert herceggel.

Ő hordott először hófehér selyem szatén menyasszonyi ruhát. A korabeli lapok odavoltak a királyné ruhájáért, még évtizedekkel az esküvő után is ódákat zengtek róla, és megállapították, hogy egyébként is a fehér szín az ideális erre az alkalomra. A királynő példáját aztán az egyszerű lányok is követték, és egyre többen varrattak az esküvőjükre hófehér ruhát.

A mézeshetek hagyománya bizonytalan eredetű, kialakulásának és elterjedésének két lehetséges magyarázata is van. Az egyik - nem túl szép - eredet még az ősi kultúrák idejére vezethető vissza, mikor gyakoriak voltak a lányrablások. A nőket nem szerelemből vagy a szépségük miatt rabolták el, hanem a hozományuk miatt. Hiszen ha elraboltak egy jó családból származó lányt, akit elvettek feleségül, és akinek aztán gyereket nemzettek, akkor a lány apja kénytelen volt elismerni a házasságot, és hozományt adni az ifjú párnak.

A másik lehetséges eredet már egy fokkal romantikusabb, és a viking kultúrához köthető. Úgy tartják, hogy akkoriban az ifjú párok a házasságkötés első hónapját sok szexszel, no meg többliternyi mézsör megivásával töltötték, ugyanis azt gondolták, hogy a méz termékenységet fokozó hatással bír. A mézeshetek tehát valóban mézesek voltak annak érdekében, hogy az ifjú feleség minél előbb teherbe essen.

Ez a babona az elrendezett házasságok idejéből származik, amikor nem szerelemből, hanem a szülők akaratából házasodtak a fiatalok. Azokban az időkben volt, hogy az ara családja az oltárhoz vonulásig rejtegette a menyasszonyt a vőlegény elől, abból a prózai okból kifolyólag, hogy nehogy a leendő férj túl csúnyának találja a jövendőbelijét, és megfutamodjon az esküvőtől. Ide kapcsolódik egyébként a menyasszonyi fátyol története is...

Bizony, a manapság oly imádott fátyol a nem túl mutatós arák elrejtésére is szolgált. Azért írjuk, hogy is, mert a menyasszonyi fátyol motívuma a zsidó-keresztény kultúrkörben is jelen van. A Biblia szerint mikor Jákob a nagybátyjához, Lábánhoz menekült, és pásztorként kezdett el neki dolgozni, beleszeretett Lábán kisebbik lányába, Ráhelbe. Jákob megegyezett a nagybátyjával, hogy ha hét évig szolgálja őt, cserébe elveheti feleségül Ráhelt. Lábán azonban becsapta Jákobot, és a hét év leteltével Ráhel helyett Leát, az idősebbik lányt adta hozzá. Állítólag Jákobék történetéből ered az a szokás, hogy az oltár előtt a vőlegény felemeli a menyasszony fátylát, hogy a jövendőbeli férj meg tudjon arról bizonyosodni, hogy az após nem akarja átvágni, és valóban a jó lányt adja hozzá.