terhesség lombik Pataki Zita
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pataki Zita mindennél jobban szeretett volna anyává válni, de sem természetes úton, sem lombikprogrammal nem sikerült. Évekig próbálkoztak, a műsorvezető férje naponta szúrta injekciókkal, de hiába.

Pataki Zita megnyílt és őszintén beszélt arról, miért nincsen gyermeke. Férjével együtt mindent, de mindent megpróbáltak azért, hogy szülők lehessenek, de a sorozatos kudarcok miatt feladták a küzdelmet. Szerencsére a kapcsolatukban ez nem okozott törést. Pataki Zita már az elején szakember segítségét kérte.

Pataki Zita mindent megpróbált, de már feladta Forrás: RTL Klub
A dadogás nem skarlát betű, jó példa erre több híres és sikeres ember ishttp://www.life.hu/csalad/20170921-a-dadogas-nem-skarlatbetu-hires-dadogos-szineszek-irok.htmlA dadogás szerepel a szülők által legijesztőbbnek tartott beszédhibák listájának első helyén. Korábban már írtunk a nem folyamatos beszédről, mely igen hasonló „tüneteket" produkál ugyan, de csak rossz szülői magatartással válhat dadogóssá miatta a gyermek. Ma, a dadogás elfogadásának nemzetközi világnapján, körbejárjuk ezt a beszédzavart, mely nem is akkora mumus, mint gondolnád. Család--Szinetár Dóra elárulta, hogyan született meg harmadik gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20170921-szinetar-dora-elarulta-hogyan-szuletett-meg-harmadik-gyermeke.htmlSzinetár Dóra hamradik gyermeke is megszületett,a 40 éves színésznő pedig elárult néhány részletet Benjámin világrajöveteléről. CsaládOrigoTündéri fotót mutatott a kisbabájáról Szinetár Dóra: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20170921-szinetar-dora-megmutatta-a-kisbabajat.htmlSzinetár Dóra kisbabája vasárnap született meg, és ma már fotót is mutatott róla a közösségi oldalán. Család--Takáts Tamás a veszekedések és a verések miatt vált el a feleségétőlhttp://www.life.hu/csalad/20170921-takats-tamas-a-veszekedesek-es-a-veresek-miatt-valt-el.htmlTakáts Tamás évekkel ezelőtt vetett véget második házasságának, de most először beszélt arról, mi is vezetett a válsághoz: egykori feleségének féltékenykedése miatt nagyot sokat veszekedtek. Család--Kapócs Zsóka terhes: 6 év után jött össze a babahttp://www.life.hu/csalad/20170920-kapocs-zsoka-terhes.htmlKapócs Zsóka hatalmas örömhírról számolt be: babát vár. Az egykori szépségkirálynő Facebook-oldalán tudatta a hírt! CsaládThinkstockTranszszexuális emberek - Gyönyörű nők, akik régen férfiak voltakhttp://www.life.hu/csalad/20170919-transzszexualitas-transznemu-emberek-nok-akik-regen-ferfiak-voltak.htmlKépzeld el, hogy egy olyan testben élsz, mellyel képtelen vagy azonosulni. Amikor a tükörbe nézel, távolságot, akár undort érzel. Egy transznemű ember számára hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valami nincs rendben vele; férfinak született, de belül nőnek érzi magát, vagy épp fordítva. Olyan gyönyörű és sikeres nőket mutatunk be, akik egy ideig férfiként voltak kénytelenek élni. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.