20 év együttlét után válik Alicia Silverstone színésznő és férje, Christopher Jarecki

Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Kevin Winter -
házasság válás Alicia Silverstone Christopher Jarecki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
20 év együttlét után Alicia Silverstone színésznő és férje, Christopher Jarecki úgy döntöttek, hogy elválnak: fiuk érdekében azonban továbbra is szoros barátságban maradnak.

13 évig voltak házasok, de 20 évig alkottak egy párt, ám most elválnak útjaik. Alicia Silverstone színésznő és férje, Christopher Jarecki közösen döntöttek úgy, hogy véget vetnek a házasságuknak, melyet képviselőjük jelentett be a sajtónak.

20 év után válnak Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Kevin Winter

„Továbbra is mélyen szeretik és tisztelik egymást, de közösen úgy döntöttek, hogy 20 év együttlét után elválnak" – mondta a pár képviselője. A hatéves fiukat továbbra is közösen, szeretetben nevelik majd, ami miatt szoros barátságban maradnak. Arról nem közöltek információt, hogy miért vetnek véget a kapcsolatuknak, de az biztos, hogy szeretnék csendben, méltósággal lezárni azt a 20 évet, amit együtt töltöttek - írja a Mirror.

Ne sétálj éjszaka egyedül az utcán; hívd a Hazakísérő Telefont! – Interjúhttp://www.life.hu/csalad/20180224-ne-setalj-ejszaka-egyedul-az-utcan-hivd-a-hazakisero-telefont-interju-molnar-csiki-maren.htmlTe is jártál már úgy, hogy éjjel, a kihalt utcán egyedül kellett sétálnod? Buliból, az esti műszakból hazafelé, esetleg egy kies parkolóban, parkban az autódig. Ilyenkor mindenki nagyobb biztonságban érzi magát, ha van vele valaki, még akkor is, ha az a személy csupán a telefon másik végén kíséri. Hogy mi is ennek a gyakorlati haszna, és mit jelent a Hazakísérő Telefon szolgáltatás, arról Molnár-Csiki Marent kérdeztük. CsaládOrigoKislánya született Robin Thicke-nek, videót is posztolt a kicsirőlhttp://www.life.hu/csalad/20180226-kislanya-szuletett-robin-thickenek-videot-is-posztolt-a-kicsirol.htmlMegszületett a második gyermeke Robin Thicke énekesnek, aki már videót is feltöltött a közösségi oldalára a pici babáról. Család--Vasvári Vivien talpig rózsaszínben, saját tervezésű ruhában mutatta meg pocakjáthttp://www.life.hu/csalad/20180226-vasvari-vivien-talpig-rozsaszinben-sajat-tervezesu-ruhaban-mutatta-meg-pocakjat.htmlVasvári Viviennek már nem sokat kell várnia arra, hogy világrahozza második gyermekét, most közösségi oldalán mutatta meg pocakját saját tervezésű ruhában. Család--Erdei Zsoltnak már 3 gyermeke van, meggyűlik a bajuk a teendőkkelhttp://www.life.hu/csalad/20180226-erdei-zsoltnak-mar-3-gyermeke-van-meggyulik-a-bajuk-a-teendokkel.htmlErdei Zsolt egykori bokszoló már háromgyermekes édesapa. A család zsonglőrködik a feladatokkal, Erdei pedig a magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökeként is igyekszik helytállni. Család--39 évesen lesz anya a gyönyörű színésznő, Rachel McAdamshttp://www.life.hu/csalad/20180225-39-evesen-lesz-anya-a-gyonyoru-szineszno-rachel-mcadams.htmlHónapok óta nem mutatkozott Rachel McAdams. A legfrissebb hírek szerint ez azért van, mert első gyermekét várja.Család--Hatalmas öröm érte: így él most Tressa Middleton, aki 11 évesen esett teherbehttp://www.life.hu/csalad/20180225-igy-el-most-theresa-middleton-aki-11-evesen-esett-teherbe.htmlTheresa Middleton 12 évesen szülte meg első gyermekét, miután megerőszakolta a saját bátyja. A sors azonban kegyes volt hozzá, kapott egy második esélyt: ismét kisbabája született, akit ő nevelhet fel. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.