A konklávé második napján, 4 szavazást követően szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, majd bejelentették, Robert Prevost a katolikus egyház feje, XIV. Leó pápa néven. Úgy tudni azonban, hogy 3 szavazáson keresztül két másik bíboros kapta a szavazatok nagyobb részét: az olasz Pietro Parolin, a Vatikán második embere, aki közel 50 év óta az első olasz lett volna, és Luis Tagle bíboros, aki az első ázsiai pápa lehetett volna. Ez követően azonban fordulat történt...

Forrás: Corbis News
Pietro Parolin lemondott Robert Prevost javára
A SkyNews arról ír, szerint csütörtök délig az előzetes jóslások szerint legnagyobb esélyes, Pietro Parolin vezetett 45-55-re, ám a kétharmados többséghez 89 szavazat kellett volna (133 bíboros vett részt a konklávén). Parolin ezt követően lemondott Robert Prevost javára, aki az addigi szavazásokon 34-44 szavazatot kapott. Prevostot az elemzők szerint több szempontból is kompromisszumos pápának tartanak, viszont az ő személyében meg tudtak egyezni a bíborosok, ugyanis egy ideje már a Vatikánban teljesített szolgálatott és bár amerikai, 20 évet élt Peruban, így az egyház helyzetének hatalmas szeletére van rálátása és komoly lelkipásztori tapasztalatokkal is rendelkezik „Amikor elérte a 89 szavazatos küszöböt, nagy ováció tört ki a Sixtus-kápolnában” - nyilatkozta Timothy Dolan, New York érseke. Ezután a rangidős bíboros, Pietro Parolin feltette a hagyomány szerinti kérdést: „Acceptasne electionem de te canonice factam in Summum Pontificem?”, azaz „Elfogadod-e az egyházfők rendje szerint téged, mint legfőbb pápát megválasztó döntést?”, és ő igent mondott, tehát hivatalosan ő lett a következő pápa. Robert Prevost kiválasztotta a pápai nevét, amely XIV. Leó lett. Arról, hogy ezt követően mi történt, itt írtunk.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az első beszéde
A fehér füst felszállását követően - körülbelül egy óra múlva - Prevost már XIV. Leó pápaként lépett ki az emberek elé, elmondta beszédét, a béke pápájának definiálta magát és tisztelgett az elhunyt Ferenc pápa emléke előtt. Az elemzők szerint nem minden szempontól lesz Ferenc pápa munkásságának folytatója, ezt jelzi az is, hogy nem a húsvéthétfőn elhunyt néhai pápa nevét vette fel. A Leó név utal arra, hogy nagyra tartja XIII. Leó munkásságát és lesznek olyan momentumok, amelyekben hozzá nyúl vissza.


