Egy iskolai megfélemlítés, melyben az áldozat majdnem öngyilkos lett

2018.07.14. 20:41

Egy aggódó és egyben mélységesen felháborodott édesanya osztotta meg velünk 14 éves fia történetét, akit osztálytársai évek óta terrorban tartanak egy budapesti iskolában. A zaklatott gyermekben már az öngyilkosság gondolata is felmerült, mint lehetséges menekülés a napi atrocitások elől, miközben az intézmény próbálta felelősségét és részvételét az ügyben minimálisra csökkenteni.

Az iskolai megfélemlítés valós és komoly probléma, melyben a felek – a megfélemlített és a megfélemlítő - egyaránt segítségre szorul. Amint egy ilyen eset az iskola tudomására jut - mint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja –, kötelessége jelenteni az illetékes gyermekjóléti szolgálatot ellátó szervek irányába, akiknek a helyzet javítására alkalmas eszközök állnak rendelkezésére. Amint a lenti történetben is látható lesz, sajnos az iskolák gyakran inkább félrenéznek, és az áldozat intézményből való kilépését támogatják ahelyett, hogy valódi segítséget nyújtanának.

A gyerekek nevét, személyiségi jogaik védelmében megváltoztattuk.

„A fiam Pali autóimmun beteg, mely az ízületeit érinti, kihatással van a mindennapi életére, de felnőtteket meghazudtoló módon viseli, esetleges fájdalmát erőteljesen leplezi, soha nem panaszkodik. Ahogy teltek a hónapok, észrevettük, hogy egyre jobban bezárkózott, itthon is csak nehezen tudtuk beszélgetésre bírni. Sokszor kérdeztük, hogy minden rendben van-e az iskolában, tudunk-e valamiben segíteni, melyre a válasz az volt, hogy minden rendben van.

Pali egyre jobban bezárkózott, otthon is csak nehezen tudták beszélgetésre bírni (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

2018. február elején azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy az iskolai pszichológushoz szeretne járni, azért, hogy segítsen mások felé nyitni. Ezt mi furcsálltuk, de azt gondoltuk, a kamaszkor és a betegsége együttes hatására döntött így, és persze támogattuk. Aztán megtudtuk, hogy nem ez volt a valós ok.

Mint utólag kiderült az iskolai pszichológus mindenről tudott, de fiúnknak nem segített, nem támogatta abban, hogy tanáraitól, az igazgatótól segítséget merjen kérni, vagy akár nekünk elmondja a megaláztatássorozatot. A pszichológus nem értesítette sem a pedagógusokat, sem minket, holott úgy gondoljuk, hogy ez kötelessége lett volna egy ilyen helyzetben.

2018. 03. 22.-én egy személy felhívott, és elmesélte, hogy gyerekem milyen súlyos verbális bántalmazás, zaklatás áldozata az osztályában. (Akkor már értettük a pszichológushoz való járást is.) Elmondta, hogy a tanév első féléve volt Pali számára a legdurvább. A beszélgetés napján történt, hogy fiam levette a cipőjét, mert bokája nagyon fájt. Mezítláb volt az osztályban, mire Zoli arrogánsan hangosan megjegyezte, hogy bebüdösíti az osztályt, cipőjét rugdosta, focilabdának használta, ezzel megalázva őt a többiek előtt. De elmesélte, hogy napi szinten kinevetik, megalázzák, betegségét kigúnyolják szemtől szembe, és a háta mögött is. Ezt követően este én és édesapja próbáltuk faggatni, de nem volt hajlandó semmit elárulni.

Másnap bementem az iskolába, és szembesítettem osztályfőnöke jelenlétében az atrocitásokkal. Abban a pillanatban Pali megtört, teljesen összeomlott, és elmondta, hogy régóta, közel két éve tart a terror az osztályában. Egy csoport az, aki elköveti, abból is két gyerek, Zoli és Isti a felbujtó és ők a felelősek a bántalmazások 90 százalékáért. Kiderült, hogy Isti írásban is bántalmazta egy közösségi oldal zárt csoportjában - egyedül ez bizonyítható. Elmondta, hogy az osztályra is nagy hatással vannak a bántalmazók. Cselekedeteik miatt kiközösítette fiamat az osztály, nem tőrödnek a napi atrocitásokkal, meg se kísérlik azokat leállítani. Pali próbál láthatatlan maradni a kevesebb agresszió érdekében. Az iskolában töltött 7 óráját egyedül, magányosan éli, a padban mindig egyedül ül, és senki egy szót nem szól hozzá. Elmondta, hogy öngyilkosság foglalkoztatja, naponta többször is, csak hogy megszabaduljon ettől a súlyos lelki tehertől.

Azért nem szólt róla, mert szégyenként élte meg, félt a bosszúállástól. Soha nem láttam a fiamat ilyen állapotban, még a betegsége legkritikusabb időszakaiban sem. Azóta a nap 24 órájában ebben élünk, életünk teljesen megváltozott.

Palit közel két éven keresztül tartották terrorban osztálytársai (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

Ezt követően szombaton, a jó kapcsolatunkra hivatkozva bátorkodtam felhívni az igazgatóhelyettest, és beszámoltam neki a kialakult helyzetről. Megdöbbent, és megígérte, hogy segít. Hétfőn az igazgató fogadott minket, és az osztályfőnök jelenlétében elmondtuk a tényeket. Akkor sajnálatát fejezte ki, és segítőkészségéről biztosított minket. Elmondta, milyen lehetőségek vannak ebben az esetben. Mi a fegyelmi eljárás mellett döntöttünk, amit ő is támogatott. Elmondta, hogy áprilisban két fegyelmi lefolytatása lesz. Arra kért minket, hogy a kérelem legyen az asztalán minél hamarabb, melynek szabályait elmondta. Azt is felajánlotta, hogy a tanév hátralevő részét fiúnk egy másik osztályban folytassa, amivel sem mi, sem gyerekünk nem értett egyet, hiszen miért neki kéne még jobban „bűnhődni".

Ettől a perctől kezdve, Pali jegyzetelt, mikor mi történt, pontos dátum és idő megjelölésével. Mi másnap reggel a fegyelmi kérelmet be is nyújtottuk, majd hetekig semmi nem történt, még annak ellenére sem, hogy sokszor telefonáltam érdeklődtem. Aztán jött a levél, hogy a tantestület megszavazta Zoli és Isti fegyelmijét, és nyilatkoznunk kellett arról, hogy kérünk-e egyeztető tárgyalást vagy sem. Másnap reggel bevittem a választ írásban, hogy nem járulunk hozzá. Pál még mindig járt iskolába, mert nem szeretett volna megfutamodni, bátor akart lenni, bizonyítani akart mind a bántalmazók, mind a tanárai felé, és felénk is. De egyre nehezebben viselte a megaláztatásokat – melyek nem szűntek meg -, hiszen önbizalmát eltaposták. Egy felnőtt embernek is nagyon sok lett volna ez, nemhogy egy gyereknek.

Egyik nap Pali üzenetet írt nekünk tanítási időben, hogy nem bírja tovább. Akkor szóltam az édesapjának, csináljon valamit, mert félek, tragédia lesz a vége. Férjem felhívta az igazgatót, elmondta, hogy a zaklatás továbbra is fennáll, és erőteljesen kérte, tegyen valamit. Ekkor az igazgató berontott az aktuális órára, figyelmeztette a gyerekeket, valamint kirúgással fenyegette meg őket. De ez sem hatott. Isti és Zoli egyre több gyermeket gyűjtött maga köré, így erősebbek lettek. Több hét elteltével e-mailben kérdeztem az igazgatótól, hogy ügyünk hol tart, melyre válasz nem érkezett. Két héttel később összefutottam az igazgatóval a város közepén, és az utcán tájékoztatott, hogy azért, mert nem válaszol, még olvasta az e-mailemet. Kérdésben intézte felém, hogy biztos, hogy nem szeretnénk-e egyeztető tárgyalást. Elmondtam nem, mert a szülők arra nem vették a fáradtságot, hogy miután értesültek a gyerekeik tetteiről, megkeressenek minket, (ellenkező esetben elgondolkodtunk volna rajta), a két fiú részéről megbánás soha nem volt tapasztalható, a lelki terrort azóta is eszközölik, tetteiket mélyen tagadják. Ekkor elmondta nekem, hogy nem tudja a diákokat elbocsájtani, mert egy beírásuk sincs, és ő, mint igazgató ki is akar maradni ebből az egész eljárási folyamatból.

Én teljesen ledöbbentem, hiszen a törvény kimondja, hogy egy fegyelmi kimenetele nem az addigi beírásoktól függ, hanem az adott cselekmény súlyától. Ráadásul nyíltan tudtomra adta, hogy semmire ne számítsunk. Másodsorban, hogy lehet az, hogy egy ilyen horderejű helyzetből és döntésből ki akar maradni, hogy is maradhatna? Aztán telt múlt az idő, a terror egyre szélesebben jelent meg az iskola közösségében, másokkal, más osztály diákjaival is végeztették a „piszkos" munkát. Ezt úgy tudtam leállíttatni, hogy én magam kerestem fel az ominózus osztály osztályfőnökét.

Pali szülei felkeresték az igazgatót az ügyben, majd a fegyelmi eljárás mellett döntöttek (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

Megtudtuk - egy folyosói beszélgetésből, nem pedig hivatalos értesítés révén -, hogy Isti és Zoli meghallgatása június elsején lesz. Fiunkat előtte, május 22-én hívta be a bizottság. Mindent, amit addig a napig megtudtam - atrocitásokat, hogy hogyan éljük meg lelkileg, hogy megbánás részükről nincs -, írásba foglaltam, és aláírva beadtam.

Néhány említést érdemlő esemény:

  • Lyukas óra, Pali pihen a padon, egy „ beszállt" diák leutánozta, míg nagy röhögések és gúnyolódások közepette Zoli lefotózta. Pali hangosan mondta nekik, hogy látom, hogy engem utánoztok és gúnyoltok. Erre Zoli és a „beszállt" diák azon élcelődött, hogy kipróbálták, milyen is Palinak valójában.
  • Utánozták sántítását, röhögve, kigúnyolva.
  • Mikor Pali egy csoportos beszélgetésbe szeretett volna részt venni, Zoli arrogánsan, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben elzavarta, hogy húzzon el onnan, mert rá senki nem kíváncsi.
  • Fiam az iskola ablaka előtt állt, és Zoli és Isti röhögve, jó hangosan megjegyezte, hogy „Pali ott áll az ablak előtt, nem akar kiugrani?".
  • Arra is volt példa, hogy a bevont diákok közül az egyik direkt le akarta lökni a lépcsőn.

Tömény rosszindulat, uralkodási vágy, cinizmus jellemzi ezt a két gyereket. Május 18.-án Isti, Zoli és a „csoportjuk" taktikát váltott, és fiamat a tanárai előtt próbálták hazugságokkal besározni – például, hogy Pali arra utalt, bevisz az iskolába egy éles szerszámot, és az érintett két gyereknek levágja kezüket, lábukat. Fiunkat egy veszélyes antiszociális bűnözőnek állították be, akitől mindenkinek félteni kell a gyerekét. De hangsúlyozom, hogy ha Pali ilyet is mondott volna, teljes mértékben megértettem volna, hiszen a napi tehetetlenség, az állandó megszégyenítés, lealjasítás évek óta tartó napi szintű lelki terror, rettenetes fájdalmakkal jár. Ekkor döntöttünk úgy, hogy gyermekem azt a jó pár napot, ami még volt az iskolából, az ő védelme érdekében otthon tölti, mert az iskola semmilyen körülmények között nem fékezte meg az erőszakot.

Lapozz, és olvasd el, hogy végül milyen végkimenetele lett ennek az iskolai megfélemlítésnek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő
iskolai agresszióöngyilkosságbántalmazásöngyilkosiskolai zaklatáscyberbullyingiskolai megfélemlítésbudapesti iskola