A laptophasználat károsítja a férfiak spermáit

laptop termékenység hímivarsejtek sperma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A New York-i Egyetem kutatói szerint a laptop használata károsan befolyásolja a férfiak fogamzóképességét. Azoknak a férfiaknak, akik a térdükön egyensúlyozzák a számítógépüket, jóval kisebb esélyük van az utódnemzésre.

A tanulmányba 29 fiatal férfit vontak be, akiknek a combjukon kellett laptopjukat használni, miközben mérték herezacskóik hőmérsékletét. A kutatás vezetője, Yelim Sheykin elmondta, hogy 10-15 perc múlva már olyan mértékben megemelkedett a hőmérséklet, hogy az bizonyítottan káros volt a hímivarsejtek számára.

iStockPhoto
iStockPhoto

Normális körülmények között a herék a herezacskóban, testen kívül helyezkednek el, így biztosított a megfelelő működéshez szükséges hőmérséklet. Ha valaki a térdén tartja a laptopját és még a lábait is összezárja, akkor egy óra múlva a herék hőmérséklete akár 2,5 Celsius fokkal is emelkedhet, ezáltal spermiumaik termékenyítő képessége jelentősen csökkenhet. Különösen fontos ez a tény annak fényében, hogy az Amerikai Urológiai Szövetség szerint az Egyesült Államokban ma majdnem minden hatodik pár küzd fogantatási gondokkal. Természetesen az egészséges életvitel és táplálkozás, a kábítószerek kerülése is fontos a sikeres fogamzás eléréséhez.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.