Kiderült, mi az igazi boldogság titka

Forrás: Thinkstock -
boldogság kutatás pénz barátság pszichológia egészség mentális egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pénz nem boldogít – tartja a mondás, amit nemrég tudományosan is alátámasztottak egy neves londoni egyetem kutatói, akik szerint az emberi szenvedések nagy részéért sokkal inkább a kisiklott emberi kapcsolatok, valamint a testi és lelki megbetegedések tehetők felelőssé.

A boldogság nem a pénzen, sokkal inkább a barátságokon és az egészségi állapoton múlik – derült ki egy nemrég készült kutatásból, amely során Lord Richard Layard, a tanulmány vezetője és csapata az igazi boldogság és elégedettség titkát keresték. Az eredmények azt mutatják, hogy

a mentális jólét és egészség javítása akár 20 százalékkal is növelheti az emberek boldogságérzését,

míg ha a döntéshozók a szegénység kiküszöbölésére koncentrálnak, akkor mindössze csak 5 százalékkal emelkedhet ez az általános boldogságmutató.

A boldogság a barátságokon és az egészségi állapoton alapul Forrás: Thinkstock

Hiába élünk jobban, nem vagyunk boldogabbak

Lord Richard Layard közgazdász, aki egykor Tony Blair és Gordon Brown tanácsadója is volt, rámutatott a tényre, miszerint hiába nőtt a duplájára

az elmúlt ötven évben az átlagjövedelem, az emberek semmivel sem lettek boldogabbak, mint korábban.

Éppen ezért a szakember úgy véli, hogy a kormánynak azon kéne dolgoznia, hogy visszaszorítsa az olyan mentális betegségeket, mint a szorongás és a depresszió, mivel ennek számos pozitív hozadéka lenne.

„Ha párra lelsz az életben, az legalább akkora öröm, mint amekkora bánat az, ha elveszíted a munkád” Forrás: Thinkstock

Zacher Gábor szerint ez a boldogság titka

Felesleges azon gondolkodni, mit jelent a boldogság, hiszen az abszolút egyénfüggő: az ember vagy jól érzi magát és boldog, vagy nem – vélekedik Zacher Gábor. A neves toxikológus önmagát viszont boldog embernek tartja, boldogságának három összetevőjét pedig el is árulta – kattints ide a cikkért!

A boldog gyerekkor mindennek az alapja

Lord Layard szerint a brit kormány már eleget tett a szegénység felszámolásáért, ezért itt az ideje annak, hogy az alkoholizmus, a depresszió, a szorongásos betegségek és a családon belüli erőszak ellen is tegyen lépéseket. Layard szerint azt is fontos leszögezni, hogy a boldog felnőttkornak nem a gyerekkori iskolai teljesítmény lesz a fokmérője.

Sokkal meghatározóbb az, hogy az illetőnek boldog gyerekkora volt-e, illetve érzelmi biztonságban nőtt-e fel.

Hangsúlyozta, hogy a gyerekek számára egyfajta átkot jelent az, hogy csak az iskolai végzettségük alapján ítélik meg őket, miközben a lelki és mentális egészségük csak másodlagos szempont.

A közgazdász határozott véleménye az, hogy a mentális egészségügyi szolgáltatások javítása sokkal nagyobb hatású lenne, mint gondolnánk.

A boldog gyerekkor mindennek az alapja Forrás: Thinkstock

A hurráoptimista nők 6 titka

Téged is furdal a kíváncsiság, miként lehet az, hogy valaki állandóan mosolyog? Hogy soha, semmi sem hozhatja ki a sodrából? Íme, a titok – kattints ide!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.