jótékony hatás vérnyomás egészség fekete tea egészséges életmód szív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeretnéd tudni, hogy milyen pozitív hatásai vannak a fekete tea fogyasztásának? Most eláruljuk!

Szinten tartja a koleszterint

Érdemes fekete teát fogyasztaniuk azoknak, akiknek magas a koleszterinszintjük. Egy kutatás során a résztvevők 3 hétig napig 5 adagot fogyasztottak a teából és az eredmény igen látványos volt: esetükben a koleszterinszint 6,5 százalékkal csökkent.

Csökkenti a magas vérnyomást

A magas vérnyomás olyan súlyos problémákat okozhat, mint például vesebetegség, szívelégtelenség vagy stroke. Épp ezért érdemes még időben megfékezni: ügyeljünk a normál testsúly fenntartására, emellett étkezzünk egészségesen. Az étrendünket egészítsük ki fekete teával, egy kutatás szerint rendszeres fogyasztása 10 százalékkal csökkenti a vérnyomást.

A fekete tea nagyon egészséges Forrás: Dreamstime

Elősegíti a fogyást

Egy vizsgálat kiderítette, hogy a fekete tea képes megváltoztatni a bélben lévő baktériumok összetételét, például csökkenti azok számát, amelyek elhízást okoznak. Ezért ha szeretnél fogyni, mindenképp érdemes bevetned ezt a teát.

Javítja az immunrendszert

Kutatások szerint a fekete tea rendszeres fogyasztása megvéd a baktériumoktól, javítja az immunrendszert, segít legyőzni a különböző fertőzéseket és felveszi a küzdelmet a betegségeket okozó mikroorganizmusokkal szemben.

Jó tesz a szívnek

A fekete tea pozitív hatást gyakorol a szív egészségét befolyásoló tényezőkre, a koleszterinszintre, a vércukorszintre és vérnyomásra. Ezáltal csökkenti például a szívkoszorúér-betegségek kialakulását és bizonyos kutatások azt is kimutatták, hogy segít túlélni a szívrohamot is – írja a CureJoy.

Véresen indult a TV2 új műsora, a Master Chef VIP: Árpa Attila megsebestítette magáthttp://www.life.hu/drlife/20180828-arpa-attila-megsebestitette-magat-a-tv2-uj-musoraban-a-master-chef-vip-ben.htmlÁrpa Attila a TV2 új műsorában okozott magának sérülést: nagyon csúnyán megvágta magát. Dr. Life--Baleset érte Ördög Nórát a konyhában: videóhttp://www.life.hu/drlife/20180828-baleset-erte-ordog-norat-a-konyhaban.htmlÖrdög Nóra idén sem szakad el a főzőműsoroktól, ugyan ezúttal új műsort kapott ebben a tematikában. A MasterChef című show-t vezeti, és bizony a forgatások hatására ő is kedvet kapott ahhoz, hogy valami különleges ételkreációt alkosson otthon. Habár sokat tanult a műsor alatt, az ügyetlenségét nem tudta levetkőzni. Érte is főzés közben egy balest, melyről a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak mesélt. Dr. Life--Szakemberek elárulták, miért rossz, ha a hasadon fekve alszolhttp://www.life.hu/drlife/20180827-szakemberek-elarultak-miert-rossz-ha-a-hasadon-fekve-alszol.htmlA hason fekvés a lehető legrosszabb és legegészségtelenebb alvópóz a kutatók szerint. Dr. LifeOrigoRitka bőrbetegséggel küzd a sikeres modell, Maya Spencer-Berkeleyhttp://www.life.hu/drlife/20180827-ritka-borbetegseggel-kuzd-a-sikeres-modell-maya-spencerberkeley.htmlMinden érintéstől kelések keletkeznek Maya Spencer-Berkeley modell bőrén. A ritka betegség, mely 18 hónapos korában jelentkezett nála, mindössze fél millió embert érint világszerte. Minden napja egy kész tortúra, mégis szeretne erőt adni másoknak. Dr. Life--Nincs olyan nőgyógyászati betegség, amihez túl fiatal lenne valakihttp://www.life.hu/drlife/20180825-nincs-olyan-nogyogyaszati-betegseg-amihez-tul-fiatal-lenne-valaki.htmlGyakran hallani, hogy valaki egyes betegségekhez még túl fiatal, sajnos valójában nincs olyan nőgyógyászati betegség vagy állapot, amire azt lehetne mondani, hogy szigorúan korhoz köthető. Dr. Hartman Gábor szülész-nőgyógyász elmondta, hogy hány éves kortól és milyen rendszerességgel érdemes nőgyógyászati vizsgálatra menni.Dr. LifeOrigoMeggyógyult a rákos kislány Ferenc pápa csókjátólhttp://www.life.hu/drlife/20180822-meggyogyult-a-rakos-kislany-ferenc-papa-csokjatol-csoda.htmlHárom éve Ferenc pápa homlokon csókolt egy agytumorral küzdő kislányt, aki mára meggyógyult. Az orvosok is értetlenül állnak e csoda előtt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.