hangszálgyulladás forgatás Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Mit tenne a gyereked? című műsor forgatása alatt minden előzmény nélkül elment a hangja Ördög Nórának. Azonnal orvoshoz szállították, kiderült: egy vírusos fertőzés támadta meg a hangszálait.

Nagy volt a riadalom augusztusban a TV2 új gyerekműsorának felvételén, Ördög Nóra ugyanis egyik pillanatról a másikra elnémult.

Ördög Nóra Forrás: Ördög Nóra

„Semmilyen előzménye nem volt, nem voltam beteg, nem fájt a torkom, nem fáztam meg,

egyszerűen csak elment a hangom.

Utólag kiderült, ez egy vírusos fertőzés, ami a hangszálaimat támadta meg. A forgatásról elvittek egy fül-orr-gégészhez, aki azt mondta, ilyenkor szokták az Operában is leengedni a függönyt. Kiderült, hogy nem létezik semmilyen gyógymód, varázspirula, ami megszünteti a tüneteket, egyszerűen muszáj pihentetni. Nagyon bántott, borzasztó érzés volt, mert végül arra jutottunk, hogy a következő forgatási napot elhalasztjuk. Még soha nem fordult elő, hogy miattam kellett lefújni egy forgatást. Ami plusz bosszantó volt a dologban, hogy nem éreztem rosszul magam, a közérzetem teljesen jó volt, de hangom nem volt. Volt szerencsém élő műsorban is dolgozni, ahol láttam énekeseket hasonló nehézségekkel küzdeni: kegyetlen érzés. Sajnos, benne van a pakliban, és most én is átéltem ezt”mesélte a Blikk megkeresésére Nóri.

Ganxsta Zolee megmutatta szerelmét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-ganxsta-zolee-megmutatta-szerelmet-foto.htmlGyönyörű barátnőjével vacsorázott az 52 éves rapper, Ganxsta Zolee. TV + SztárokRadics Gigi zenekara Amerikában szenvedett balesetet: elmarad a novemberi koncerthttp://www.life.hu/sztarok/20181023-radics-gigi-zenekara-amerikaban-szenvedett-balesetet-elmarad-a-novemberi-koncert.htmlRadics Gigi novemberi koncertje elmarad: súlyos balesetet szenvedett a zenekara. TV + Sztárok--Sebestyén Ági saját fenekén tálalta a reggelit: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-sebestyen-agi-sajat-feneken-talalta-a-reggelit-foto.htmlSebestyén Ági rendhagyó módját választotta az ágyban reggelizésnek. Mutatjuk is!TV + SztárokOrigoChrissy Teigen megint közszemlére tette hatalmas melleit: így jelentkezett be élőben követőinekhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-chrissy-teigen-megint-kozszemlere-tette-hatalmas-melleit.htmlChrissy Teigen, John Legend felesége sem megy a szomszédba, ha villantásról van szó. Ezúttal ismét hatalmas melleit tette közszemlére. TV + Sztárok--Zimány Linda elárulta, mikor jöhet a kisbaba: egy rajongójának válaszolthttp://www.life.hu/sztarok/20181023-zimany-linda-elarulta-mikor-johet-a-kisbaba-egy-rajongojanak-valaszolt.htmlZimány Linda jelenleg szingli, legalábbis úgy tudjuk. Egy rajongójának azonban elárulta, mikor szeretne kisbabát. TV + SztárokOrigoVastag Csaba olyan izmos, mint a terminátor: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181014-vastag-csaba-olyan-izmos-mint-a-terminator-video.htmlA Csak show és más semmi című műsorban Vastag Csaba és Szandi egy igen erotikus és embertpróbáló mutatványt mutattak be, ahol kivillantak Vastag Csaba izmai is...TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.