Tetszik a fiúknak a 204 cm-es kamasz lány - Ő a legmagasabb brit lány

rekord kamaszlány magasság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legtöbb kortársa semmit sem szeret jobban, mint szédítő magas sarkúval feldobni öltözékét. A 204 cm magas Jessica Pardoe-nak azonban meglehetősen ritkán van szüksége tűsarokra. A 44-es lábú 18 éves lány számára a cipővásárlás inkább kihívás, mint szórakozás.

Cipőit speciális boltokból rendeli az interneten, amit 50 font (15 ezer forint) alatt nem tud megúszni. A ruhák készíttetése is hasonló problémát jelent, mivel közel s távol nincs még egy ilyen hosszú lábú nő az országban. Szerencsére az interneten divatos ruhákat is tud rendelni magának, de ez is sokkal többe kerül.

Pardoe kisasszony e bosszúságok ellenére nem érzi rosszul magát kivételes testmagassága miatt. "Büszke vagyok arra, hogy ilyen magas vagyok. Valóban feltűnőbbé tesz az átlagnál, de nem bánom, hogy egy kicsit más vagyok. Ráadásul számos előnye is van. Nagyon szeretek fesztiválokra járni, és nagyszerű érzés, hogy mindent látok a többiek feje felett" - mondja.

www.facebook.com
www.facebook.com



Az egyik ilyen alkalommal többen is megkérték, hogy lefotózhassák, és a tiszteletére létrehozott Facebook-oldalnak közel 4 ezer rajongója lett.

Édesanyja, Lisa, 182 cm magas, édesapja, Andrew, pedig lányától csupán öt centivel elmaradva 199 cm magas. Lányuk növekedése 18 hónappal ezelőtt állt meg. Jessica azt állítja, hogy bár még egyedülálló, a férfiakat egyáltalán nem zavarja magassága, több barátja is volt és rendszeresen jár randikra. Ha tanácsra van szüksége azzal kapcsolatban, hogyan kell megbirkózni testméretével, van egy rokona, akire felnézhet. Öccse, a "kis" Niall most 17 éves, és 2 méter 7 centi.

A normális élet többnyire nem okoz problémát, bár előfordulnak különleges helyzetek. Nemrég beiratkozott egy autóvezetői tanfolyamra, de a lába egyszerűen nem fért el a kormánytól. Hiába tolták hátra az ülést ütközésig, egyszerűen nem volt elég a hely. Szerencsére az oktató unokatestvérének nagyobb autója van, és abba végül belefért a rendkívüli méretű tanuló.

A brit Magas Emberek Klubja nyilatkozata szerint jelenleg Jessica a legmagasabb hölgy egész Nagy-Britanniában. A következő legmagasabb nő "csak" 2 méter 2 centiméter.

Mégsem tökéletes a szépsége - Csúnya bőrbetegségben szenved a valóságshow-sztárhttp://www.life.hu/gyogyulj/20110725-kim-kardashiannak-pikkelysomore-van.htmlA szuperférfinak 60-as IQ-ja vanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110722-a-szuperferfinak-60as-iqja-van.html87 éves korában meghalt az első Bond-lányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110725-elhunyt-az-elso-bondlany.htmlCatherine Zeta-Jones a rákból felépült férje mellett dohányzikhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110722-catherine-zetajones-a-rakbol-felepult-ferje-mellett-dohanyzik.htmlElárulta drasztikus diétájának titkát - Így fogyott csontsoványra a szőke sztárhttp://www.life.hu/gyogyulj/20110721-elarulta-drasztikus-dietajanak-titkat-igy-fogyott-csontsovanyra-katie-price.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.