A 22 éves Todd Love tizedes, az amerikai hadsereg veterán katonája 2010-ben egy afganisztáni bevetés során mindkét lábát és egyik karját elveszítette. Love az önsajnálat helyett társaival együtt benevezett egy 17 kilométeres akadályversenyre, melyet a sérült és elhunyt amerikai katonák tiszteletére rendeztek.

Az óriási kitartást és erőnléti szintet igénylő akadályversenyt a résztvevők egymást közt csak "szörnyetegként" emlegetik, és a körülbelül 17 kilométeres sáros, köves terepet összesen 75 akadály nehezíti. A virginiai Leesburgben megrendezett extrém emlékversenyre Love tizedes nyolc másik bajtársával együtt nevezett be, a számos induló között ők alkották az X-T.R.E.M.E. csapatot.

www.facebook.com/TEAMXTREMERUNNING

Love két évvel ezelőtt egy taposóaknára lépett, a robbanás ereje leszakította mindkét lábát és a fél karját. A veterán katona teljes testsúlya az amputált végtagok nélkül mindössze 45 kilogramm, és ráadásul a verseny idején végig védőszemüveget és légszűrő készüléket viselt, ami akár 30 százalékkal is megnehezítette Love légzését.

www.facebook.com/Pray-for-CPL-Todd-Love-HIS-Story

"A gázmaszkokban eltöltött néhány óráig tartó szenvedés össze sem hasonlítható az évekig tartó szolgálat nehézségeivel, amivel nap mint nap meg kell küzdeniük a bajtársainknak" - nyilatkozta a Daily Mail-nek Jeremy Soles, az X-T.R.E.M.E. csapat kapitánya.

 

 

Felfaltak a patkányok egy koraszülött babát egy indiai kórházbanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120903-eletet-vesztette-egy-koraszulott-baba-miutan-patkanyos-harapdaltak-meg-es.html Iskolaköpeny: ciki vagy büszkeség? Brazíliában még a lógást is jelzihttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20120903-bevezethetik-az-iskolakopenyt-vedelmi-es-osszetartozast-segito-funkcioja-is-lehet.html Csak óvatosan az erotikus ajándékkal! Merész sztriptíz a lépcsőházban (18+)http://www.life.hu/szeress/20120829-sztriptizzel-szerette-volna-meglepni-baratjat-a-szexi-lany.html Szétnyílt a feje a Jóban Rosszban dokijánakhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120903-baleset-erte-a-joban-rosszban-szineszet-kembe-sorelt-korhazba.html