fokhagyma E-vitamin D-vitamin daganatos betegségek vitamin béta-karotin probiotikum cink C-vitamin szervezet A-vitamin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színes trendi tabletták nem védenek meg minket a betegségektől. Sőt, túlzott bevitelük még kárt is okozhat a szervezetben.

A Smithsonian Intézet magazinjának összeállítása szerint a multivitaminok nem csökkentik a rák és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A nagy dózisú C-vitamin nem véd a megfázástól. Sőt, a túlzásba vitt A-, C- és E-vitamin, valamint a nagy dózisú béta-karotin még növeli is egyes daganatos betegségek kockázatát. Azonban akad néhány kivétel, a magazin ezeket gyűjtötte össze – írja az Origo.hu.

Forrás: Thinkstock

D-vitamin

A vizsgálatok kimutatták, hogy a D-vitamin-készítményeket fogyasztó iskolás gyerekek kisebb eséllyel kapják el az influenzát, valamint hogy a D-vitamin idősek esetében erősíti a csontokat, és csökkenti a törések gyakoriságát. Tavasztól őszig a D-vitamin természetes forrása a napsugárzás, télen azonban az ország földrajzi elhelyezkedése miatt nem jutunk elég D-vitaminhoz. Ezért ilyenkor szükséges a vitamin táplálékkiegészítőkkel való pótlása.

Probiotikumok

Egyre több adat támasztja alá, hogy a beleinkben élő sok milliárd baktériumnak döntő szerepe van egészségünk fenntartásában. Ezért egy, a baktériumok jó részét elpusztító antibiotikum-kúra után ajánlott a baktériumpótlás probiotikumokkal – akár mesterséges készítményekkel, akár a probiotikumokat természetesen tartalmazó élelmiszerek (joghurt, savanyú káposzta, kovászos uborka) segítségével.

Cink

A C-vitamin nem előzi meg a megfázást, ám a kutatások szerint a cink igen. A sejtanyagcserére ható ásványi anyag a vizsgálatok szerint gátolja a megfázást okozó leggyakoribb vírusok, a rhinovírusok szaporodását. Ha valaki észleli magán a megfázás első tüneteit, az 500, 1000 mg-os C-vitamin-tabletták helyett inkább cinktartalmú készítményeket szedjen, a háziorvosával való egyeztetés után.

Niacin (B3-vitamin)

A niacin vagy B3-vitamin számos betegség ellen hatékony, többek között magas koleszterinszint, Alzheimer-kór, cukorbetegség, de még fejfájás ellen is. Ahhoz azonban, hogy valóban segítse megelőzni ezeket a betegségeket, nagy dózisokban kell szedni, a nagy dózisú kiszerelések pedig csak receptre kaphatók.

Fokhagyma

A fokhagyma önmagában is hasznos, magas hatóanyag-tartalmú tabletta formájában pedig egyenesen gyógyszer. Egy 2008-as metaanalízis szerint a fokhagymakapszulák napi fogyasztása magas vérnyomással küzdőknél csökkenti a vérnyomást.

Napi öt adag zöldség-gyümölcs

Ajánlott napi öt adag zöldség-gyümölcs elfogyasztása - ha ez megvan, akkor tényleg nincs szükség a plusz C-vitamin-bevitelre. Ellenkező esetben azonban kis dózisban továbbra is érdemes C-vitamint fogyasztani. A táplálkozás mellett legalább ugyanannyira fontos a folyadékbevitel is, különösen a mostani, influenzás-köhögős időszakban.

Koós szerint eltúlozzák Bajor betegségéthttp://www.life.hu/drlife/20140217-koos-janos-szinesz-szerint-baratja-bajor-imre-szinesz-betegseget-eltulozzak.htmlKoós János régi barátja és szomszédja Bajor Imrének. Ő úgy véli, a színész betegségéről szóló híreket felnagyítják és biztos benne, hogy barátja hamarosan felépül.Dr. Life--Gerincét törte egy fiatal sportolónő Szocsibanhttp://www.life.hu/drlife/20140216-marija-komisszarova-oroszorszagi-siakrobata-a-treningen-rosszul-esett-es-eltorte-a-gerincet.htmlAz orosz hírügynökség jelentése szerint a 23 éves sportolót az esését követően azonnal kórházba szállították és megműtötték, írja az Origo.Dr. Life--Rossz hírek érkeztek Bajor Imrérőlhttp://www.life.hu/drlife/20140213-bajor-imre-szinesz-az-rtl-2-n-futo-heti-hetes-sztarja-sulyos-betegseggel-kuzd.htmlFéltve óvja felesége Bajor Imrét, akiért az egész ország aggódik. A színész egészségi állapota felől rossz hírek érkeznek és úgy tűnik, nagy küzdelem vár rá.Dr. LifeRTLKLUB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.