Savval öntöttek le nőket, mégis szabadlábon vannak

Forrás: AFP -
betegség elnyomás nők elleni erőszak egészség brutalitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nők elleni erőszak egyik legbrutálisabb formája a savas támadás, az MTI információ szerint azonban  Iránban mégis szabadon engedték a múlt heti iszfaháni savas támadásokkal összefüggésben őrizetbe vett négy embert.

A Life.hu is foglalkozott már a nők elleni erőszak egyik legdurvább, és az utóbbi időben gyakori formájával a savas támadásokkal. Akkori cikkünkben megírtuk, hogy a savval való leöntés a büntetés egyik eszköze: így tanítják móresre az engedetlen, az adott ország írott vagy íratlan szabályait megszegő asszonyokra. Vagyis mindazokra, akik merészebben öltöznek, emberi - női jogokat hangsúlyoznak, vagyis "sértik" a férfiak felsőbbrendűségével kapcsolatos érzéseket.

Iszfahánban tüntetnek Forrás: AFP

Az említett négy férfit azzal gyanúsították, hogy legalább négy nő ellen követtek el savas támadást, ám ezt a vádat, bizonyítékok hiányában ejtették a férfiak ellen.

A férfiak szabadon engedését az iráni belügyminiszter jelentette be szombaton, aki egyúttal tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatos "nemzetközi médiakampány" ellen.

Abdolreza Rahmáni Fazli , az iráni állami televízió honlapja által idézett megszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a savas támadásokat általában személyes okokból vagy bosszúvágyból hajták végre. Véleménye szerint elszigetelt esetekről van szó, és a közösségi hálón terjedő hírek hamisak.

Ennek ellenére Iszfahánban a héten, hozzávetőleg ezren vonultak az utcákra a savas támadások visszaszorítása érdekében. A tiltakozók (és a közvélemény) szerint ugyanis a savas támadások hátterében az állhat, hogy a megtámadott nőknek nem volt elég visszafogott az öltözékük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.