Csillogás, pompa, dicsfény. Ez jár azoknak az előadóknak, akik reflektorfényben vannak nap mint nap, testi deformitásaikat azonban nem mindegyikük vállalja mások előtt. Persze azért akadnak kivételek: Ashton Kutcher testi hibájának tudja be kiváló sportteljesítményét, és a fiatal Shailene Woodley sem csinál ügyet saját emberszabású történetéből.

1. Lily Allen

Mikor deformitásáról esik szó, pillanatok alatt bevállalja, hogy a sors megáldotta őt egy extra mellbimbóval. A kicsit sem szégyenlős Lily annyira büszke nyúlványára, hogy már egy talkshow-ban is megmutatta, és elárulta, hogy kiskorában ezzel fenyegette testvéreit. Nem ő az egyetlen harmadik bimbós sztár: Mark Wahlberg is közéjük tartozik, de a „versenyben” a One Direction énekese, Harry Styles viszi a pálmát négy mellbimbójával.

Lily Allen egy talkshow-ban mutatta meg harmadik mellbimbójátForrás: Youtube

2. Gemma Arterton

A gyönyörű filmcsillag úgy jött a világra, hogy mindkét kezén hat ujja volt! Állapotának neve a polydactylia, azaz a szám feletti ujjak esete, amely ezerből egy gyermeket érint. A plusz testrészektől való megszabadulás egyik módja elég bizarr: az apró, extra ujjak vérellátása idővel megszűnik, majd elhalnak, és leesnek. Gemmának sebészi úton távolították el őket gyerekkorában.

Forrás: AFP

3. Megan Fox

Nem Gemma az egyetlen „ujjáldozat”. A smink nélkül is gyönyörű barna szépséget szintén egyedi kézzel áldotta meg a sors. Zömök, leginkább nagylábujjára hasonlító rövid hüvelykujjának oka egy rendellenesség, a D típusú brachydactylia. Habár az állapot sokkal kevésbé észrevehető gyermekkorban, idővel jól láthatóvá válik, sőt genetikailag öröklődhet.

Forrás: AFP/Kevin Winter

4. Shailene Woodley

A Csillagainkban a hiba című film színésznője saját bevallása szerint félig majom is lehetne csimpaszkodó testrészei miatt. Az emberszabásúakhoz hasonlóan kapaszkodó lábai és kezei vannak, amelyeket úgy tud manipulálni, ahogy azt egy átlagos hétköznapi ember nem.

Forrás: AFP/Frederic J. Brown

5. Ashton Kutcher

A vitathatatlanul egyik legszexibb hollywoodi színész nagy lábon él, amelyeken ráadásul kettő lábujj összenőtt. Az úszóhártyás lábujjak esetének neve syndactylia, amelyeket a színész nyilvánosan is vállal, és viccesen meg is szokta róluk jegyezni, hogy szerinte azok teszik őt igazán jó úszóvá.

Forrás: news.softpedia.com

6. Denzel Washington

Érdemes közelebbi pillantást vetni a színész kezeire is. Egy apró testi hibája ugyanis neki is van. Deformitásának lényege, hogy kisujjait csökkentett tartományban, csupán 45 fokos szögben tudja mozgatni, szerencsére ez sosem gátolta meg őt abban, hogy sztárrá váljon.

Forrás: AFP/Mike Nelson
A sebezhetetlennek tűnő sztárok is pánikolnak
Világviszonylatban minden tizedik embert érint a pánikbetegség. A betegségtől egyes hírességek sem tudnak elmenekülni. ITT összegyűjtöttünk hét sztárt, akik alól emiatt olykor kicsúszik a talaj.