14 év után diagnosztizálták Tommy Hilfiger lányának betegségét

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris -
fejfájás diagnózis Lyme-kór Tommy Hilfiger krónikus fáradtság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A divattervező lányát 7 éves korában csípte meg egy kullancs, a Lyme-kórt azonban csak 21 éves korában diagnosztizálták nála.

„A testem és az agyam minden egyes sejtje fölött átvette az uralmat” – mondta sokáig tartó betegségéről Ally Hilfiger. Az örökösnő a betegség minden tünetével – krónikus fáradtság, izomfájdalom, fejfájás – együtt élt közel két évtizedig.

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris

Mivel a legelső vizsgálat még 7 éves korában kimutatta, hogy nem Lyme-kóros, nem is végezték el újra. 14 évnek kellett eltelnie, hogy diagnosztizálják a betegséget. „Sokszor úgy éreztem magam, mint egy 80 éves nagymama. Néha pedig úgy is néztem ki, hiszen előfordult, hogy csak bottal tudtam kimenni az utcára” – nyilatkozta a Ally, akit azóta a megfelelő kezeléssel gyógyítanak.

Könnyek között vallott betegségéről Avril Lavigne

Élő adásban sírta el magát az énekesnő, amikor betegségéről és a vele járó tortúráról beszélt az ABC News televíziós csatornának. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.