Angelina Jolie miatt háromszorozódtak meg a melleltávolító műtétek Angliában

Forrás: AFP/Frederic J. Brown -
mellrák műtét masztektómia orvos Angelina Jolie Nagy-Briannia melleltávolítás kórház brit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oscar-díjas színésznő hatásának tudják be az orvosok, hogy egyre több brit nő dönt a sztárhoz hasonlóan, és veteti le mindkét mellét a mellrák kockázatának csökkentése miatt.

Angelina Jolie őszintesége sokak életét megmenthette – állítja több brit orvos. Az Angelina Jolie-hatásról már korábban is írt a Life.hu: így nevezték el az orvosok azt a jelenséget, amelyek miatt egy brit jótékonysági szervezet adatai szerint

négyszer annyi nő érdeklődik a masztektómia iránt, mint korábban.

Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Angelina Jolie két évvel ezelőtt vállalta fel nyilvánosság előtt, hogy kockázatcsökkentés céljából dupla masztektómián esett át. A színésznőből lett rendezőnél ugyanis orvosai megállapították: hordozza azt a hibás, BRCA1 gént, amely a mellrák kialakulásáért felelős, és a diagnózis szerint 87% esélye volt rá, hogy édesanyjához hasonlóan nála is kialakul a gyilkos kór. Ugyanezen a vizsgálaton derült fény arra, hogy 50% esélye van a petefészekrákra is, ezért idén egy petefészek- és petevezeték eltávolító műtéten is átesett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.