Hiába nem láthatták azokat, amiket mi mindennap, hátrányukból mégis előnyt kovácsoltak. Ők azok a sokak által ismert emberek, akiket betegségük cseppet sem gátolt abban, hogy híresek, sikeresek és elismertek legyenek.

Stevie Wonder

A 65 éves énekes és dalszerző Steveland Hardaway Morris néven jött a világra. Wonder csecsemőkora óta látássérült, feltehetően zöld hályog miatt. Tanulmányait egy speciális iskolában, a Detroitban található Michigani Vakok Intézetében végezte.

Forrás: AFP

Életigenlése és remek zongoratudása 1961-ben lemezszerződést hozott neki, amelynek hozadékaként 1962-ben kiadta első lemezét. A saját műfajának abszolút királyaként vonult be a történelembe, hiszen 1973-tól kezdve többször nyert Grammy-díjat, majd több mint 300 platina-és gyémántlemezt adott ki.

Andrea Bocelli

Az 57 éves, világhírű olasz tenoristának is ezt a kártyát osztotta az élet. Hatéves korától fogva zongorázott, szaxofonozott és fuvolázott. Bocelli látása is örökletes zöld hályoga miatt kezdett el romlani, ám sorsa akkor fordult át teljesen, amikor tizenkét éves korában focizás közben eltalálta a fejét a labda – emiatt végleg megvakult. A tragédia ellenére tehetsége sokakat lenyűgözött, és később világhírű is lett. 1992-ben kezdődő, máig tartó karrierje során énekelt együtt Sarah Brightmannel, Pavarottival és Bonnie Tylerrel – az utóbbi dal sosem jelent meg.

Forrás: AFP
A zöld hályog
A zöldhályog egy örökölhető, nem gyógyítható, ám kordában tartható betegség, amennyiben időben észlelik. A zöld hályog során a szemben található csarnokvíz termelődése és elfolyása közötti egyensúly borul meg, amely a látóideg vérellátási zavaráért is felelős. A folyamat következtében az ideghártya és a látóidegfő idegsejtjei elpusztulnak, ezért a romlás visszafordíthatatlan lesz.

Ray Charles

A világhírű, afroamerikai zongorista és énekes country-, blues-, jazz-, popstílusban és minden más ismert amerikai előadásmódban megcsillogtatta tudását. Ötéves korában kezdett romlani a látása, majd hétéves korára teljesen megvakult zöld hályog miatt. Tízéves kora előtt elvesztette a szintén vaksággal küzdő öccsét, tízéves kora után édesapja, majd öt évvel később édesanyja is távozott az élők sorából.

Forrás: AFP

A zenélést a Braille-írás segítségével sajátította el, ennek élő bizonyítéka a 1949-ben megjelenő első lemeze volt; az énekes egyik legismertebb slágere a Hit the Road Jack című szám volt. Sikerei mellett nem vetette meg a drogokat sem, a kokain- és heroinfüggő Charles magánélete eléggé zavaros volt. Az énekes 2004-ben, 73 éves korában hunyt el; haláláig tizenkét Grammy-díjat kapott, majd egy évvel később még nyolcat nyert addigi munkássága miatt, valamint a mai napig minden idők száz legjobb énekese között tartják számon.

Helen Keller

A híres amerikai írónő és aktivista állapota kisgyermekkorára vezethető vissza, amikor valószínűleg skarlátja vagy agyhártyagyulladása lehetett, ennek következtében lett siket és vak. 1904-ben ő volt az első siket és vak személy, aki főiskolai bölcsészdiplomát szerzett.

Forrás: AFP

Tizenkét könyvet és számos cikket írt, fogyatékos emberekkel kapcsolatos ügyekben állt ki, 1915-ben pedig megalapította a vakság megelőzésére szolgáló Helen Keller International szervezetet. Az 1968-ban, 87 éves korában elhunyt Helen több posztumusz kitüntetést is kapott kiemelkedő – az állapota ellenére – szívvel-lélekkel végzett, többrétű munkássága miatt.

Hollywood és Alzheimer – Sztárok, akiket a demencia épített le
Sikeresek, híresek, ismertek - legtöbbjük sajnos már nem él. Az észlelhető előjelekkel járó Alzheimer-kór nem válogat: 2010-ben 35 millió embernél diagnosztizálták, a jövőre még nagyobbra becsülik ezt a számot az orvosok. Íme, a sztárok, akiket érint vagy érintett a betegség. Olvasd el a Life.hu cikkét!