Itt az új őrület: szilikonbőrrel a ráncok ellen

Forrás: Thinkstock -
szilikon bőr Amerika ránc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilikonbázisú polimerekből álló anyagot hoztak létre Amerikában. A "második bőr" alkalmas rá, hogy eltüntesse a ráncokat, és a tervek szerint folyékony formában kell majd felvinni a bőrre, ahol rugalmas, légáteresztő réteget képez.

A szilikonbázisú polimerekből álló hajszálvékony réteg a karon és a szemkörnyéken időszakos védelmet nyújt,

halványítja a ráncokat, feszesíti a bőrt.

A módszer a jövőben segíthet a napfény elleni védekezésben is, valamint ekcéma és sebgyógyulás esetén is alkalmazhatja az orvostudomány.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A módszert kifejlesztő amerikai kutatók a Nature Materials című tudományos folyóirat honlapján mutatták be tanulmányukat. A kísérlet résztvevői nem számoltak be a lehetséges mellékhatásokról és a szilikonbőr hosszútávú használhatóságáról, mivel eddig az alapvető hatékonyságot:

a ráncok eltüntetését vizsgálták.

"A terméket folyékony formában viszik fel használói, majd az anyag rugalmas, légáteresztő filmréteget képez a bőrön" - mondta Robert Langer, a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) munkatársa, a tanulmány szerzője.

A "második bőr" nemcsak fiatalos rugalmasságot kölcsönöz, hanem megakadályozza a nedvességvesztést is, ráadásul sem az eső, sem a sporttevékenységek,

köztük az úszás sem árt a szilikonrétegnek.

A tudósok egyelőre nem közölték, mikor jelenik meg a termék a piacon.

Ez az, amit nem akarsz látni: Levágott mellbimbó és köldök (18+)http://www.life.hu/drlife/20160509-egy-srac-lemuttette-a-mellbimboit-es-a-koldoket-is-mert-a-tetovalast-nem-tartotta-extremnek.htmlA tetoválások és a piercingek ideje lejárt! Legalábbis Karim Boumjimar így gondolta, ezért egy kreatívabb önkifejezési módot választott: megvált köldökétől és a mellbimbóitól is, most pedig műtárgyként árusítja őket. Dr. LifeOrigoNézd meg, hogy mi történt a férfival, aki 500 napig nem ivott alkoholthttp://www.life.hu/drlife/20160509-nezd-meg-mi-tortent-a-ferfival-aki-500-napig-nem-ivott-alkoholt.htmlEgy férfi 12 éven keresztül minden egyes nap ivott. Nem viccelünk. Matteo kis híján meghalt szenvedélye miatt. Majd 500 nappal ezelőtt döntött, azóta pedig nem ivott egy korty alkoholt sem, így most nemcsak fiatalabb, vékonyabb, hanem egészségesebb is, mint valaha. Dr. Life--Kim Cattrall orvosi segítségre szorult a súlyos szorongása miatthttp://www.life.hu/drlife/20160504-kim-cattrall-orvosi-segitsegre-szorul-a-sulyos-szorongasa-miatt.htmlKim Cattrall nemrég a BBC egyik rádióműsorában mesélte el, hogy súlyos szorongása olyannyira megkeserítette mindennapjait, hogy már aludni sem tudott. Dr. LifeAFPMi áll a halálközeli élmények hátterében?http://www.life.hu/drlife/20160503-mi-allhat-a-halalkozeli-elmenyek-hattereben.htmlNem csak a nyugati világban esik szó gyakran halálközeli élményekről, hanem a legtöbb kultúrában helyet kapnak ezek az élmények. De vajon mi áll a háttérben? Dr. LifeThinkstockSokkoló! Így élnek a hasuknál összenőtt sziámi ikrekhttp://www.life.hu/drlife/20160428-megdobbento-eletet-elnek-a-hasuknal-osszenott-sziami-ikrek.htmlA hasuknál összenőtt sziámi ikrek mindent megtanultak, ami a mindennapi élethez szükséges: sétálni, öltözködni, és még biciklizni is. Ráadásul azt mondják, hogy jó így nekik, nem akarnak külön életet élni. Dr. LifeOrigoBrit horrorsztori főszereplője lett egy magyar fogorvoshttp://www.life.hu/drlife/20160427-egy-brit-no-szerint-hentesmunkat-vegzett-a-magyar-fogorvos-londonban.htmlEgy magyar fogorvosról szóló sztoritól hangos a külföldi sajtó. Egy brit nő ugyanis azért fordult a Londonban praktizáló szakemberhez, hogy rendbe tetesse fogsorát, ám rossz szájízzel távozott. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.