Tampon vagy betét? Az örök kérdés, és ami valójában mögötte van

Kína tampon menstruáció menzesz olimpia betét egészségügyi betét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Melbourne Egyetem kutatója szerint a nők a mai napig szívesebben használnak egészségügyi betétet menstruációjuk során, mint tampont. A jelenséget a tampon övezte mítoszokkal magyarázza, a riói olimpián bronzérmet szerzett kínai úszónő, Fu Yuanhui menstruációjáról tett őszinte nyilatkozata azonban jótékony irányba befolyásolhatja a közvélekedést a tamponhasználatról.

Világszerte nagy visszhangot keltettek a kínai úszónő, Fu Yianhui őszinte szavai, aki az olimpiai bronzérme után nyíltan beszélt a mai napig tabuként kezelt témáról, hogy miként befolyásolta teljesítményét az, hogy éppen a verseny előtti nap jött meg a menstruációja.

Forrás: AFP

Lauren Rosewarne, a Melbourne Egyetem feminizmussal foglalkozó szakértője szerint a 4 x 100-as váltón harmadik helyezést elért csapat tagjának nyilatkozata jelentős fordulatot hozhat a kínai nők szempontjából:

Kínában ugyanis a nők alig 2%-a használ tampont a menzeszük során, és sokan nincsenek is tudatában ennek a lehetőségnek.

Tudjuk, hogy van, mégsem merjük használni

A távol-keleti országhoz hasonlóan a nyugati világban élő nők is inkább a betétet részesítik előnyben, mint a tampont – dr. Rosewarne írása szerint 62%-uk használja a 42%-kal szemben.

Lili, 27, designer

„Betétet csak az általános iskolában használtam. Nekem nem jön be. Egyszerűen nem jó érzés az a hatalmas betét a bugyimban. A tampon szerintem sokkal diszkrétebb megoldás, és nekem soha nem volt egészségügyi problémám tőle, úgyhogy miért ne azt használnám?"

A magyarázat szerint egyrészt a toxikus szindrómától való félelem játszik szerepet ebben,

másrészt sokan irtóznak attól, hogy a saját vérükkel érintkezzenek. Mindezekkel együtt, ha máshonnan nem is, de a reklámokból mindenki tudja, hogy van lehetőség a tampon használatára, így a menstruációs ciklusuk alatt sem kell tartózkodniuk semmilyen tevékenységtől – így például az úszástól sem.

Forrás: Dreamstime

Kata, 30, grafikus

A négy falon kívül mindig tampont használok, mert komfortosabb, higiénikusabb érzés számomra. Otthonra pedig marad a mosható betét. Környezet- és pénztárcakímélő megoldás, és éjszakára is kényelmesebb, mint a tampon.

Miért félünk a tampontól?

Courteney Cox 1985-ben debütált egy tamponreklám arcaként, azóta nők milliói vannak tisztában azzal, hogy a menstruációjuk ideje alatt sincs akadálya annak, hogy hódoljanak a különféle sportoknak.

A kínai nők többsége azonban még csak nem is hallott a tamponhasználatról, sem pedig olyanról, aki ilyen módon oldaná meg a menstruációját.

Tímea, 35, marketinges

Nem a rémhírek miatt, hanem pusztán kényelmi szempontból részesítem előnyben a betétet. A tampont macerásabb használni, a betéttel egyszerűbb a menstruáló nő élete. Ezt a pár napot simán ki lehet bírni vele.

A tampontól való indokolatlan félelem még az 1990-es évekből ered, amikor több, tiniknek szóló magazin is a toxikus sokk szindrómáról szóló hírekkel volt tele, holott ezt a fertőzést nagyon egyszerűen el lehet kerülni azzal, ha megfelelő időközönként cseréljük a tampont.

Forrás: Dreamstime

Egy másik városi legenda is sokáig tartotta magát a nők körében, miszerint a tamponok azbesztet tartalmaznak,

ezáltal erősítik a vérzést, és arra késztetnek, hogy még több tampont vásároljunk. Természetesen ennek a hiedelemnek sincs semmi alapja, ahogy annak sem, hogy a tampontól elveszíthetjük a szüzességünket.

Andrea, 25, tanár

Inkább a betét, de nem ódzkodom a tampontól sem. Strandon, sportoláshoz, szaunázáshoz például csak azt használom, a menstruációm első napjaiban pedig váltogatom: éjszakára betét és tampon egyszerre, vagy ha görcseim vannak, akkor csak betétet. A menstruáció vége felé pedig betét. A higiéniai és kényelmi szempontok miatt így alakult ki: például nem mindig van lehetőség kezet mosni, a tamponhasználat előtt pedig ugyebár kell.

Lauren Rosewarne szerint azonban mindehhez hozzájön a tény, hogy

a nők undorodnak attól, hogy érintkezzenek a vérükkel és saját magukkal,

és a szörnyű szexuális nevelés, ami mind erősíti az ilyesfajta tévképzetek terjedését. A kutató szerint éppen ezért üdvözölendő Fu Yuanhui őszinte nyilatkozata a menzeszéről, a görcseiről, és a tény, hogy így is lehet olimpiai érmet szerezni.

Tampon vagy betét?

Nem kívánod a szexet? Ezek állhatnak a lecsökkent libidó hátterébenhttp://www.life.hu/drlife/20160831-mitol-novekszik-a-nok-es-a-ferfiak-libidoja-azaz-a-szexualis-vagya.htmlA nők háromnegyede vélekedik úgy, miszerint sokkal jobb a nemi életük a negyvenes éveikben, mint huszonévesen. De mely tényezők befolyásolják a libidót? Kutatók megfejtették az örökké pezsgő szexuális élet titkát. Dr. LifeOrigoŐk sem tökéletesek! Hírességek apró testi hibákkalhttp://www.life.hu/drlife/20160906-hiressegek-testi-hibakkal-elizabeth-taylor-britney-spears-kate-bosworth.htmlA plasztikai sebészkésnek, illetve más egyéb trükköknek és beavatkozásoknak hála ma már semmi sem akadály Hollywoodban, ha az oly áhított tökéletesség eléréséről van szó. Néhány sztár azonban nem állt be a sorba, és meghagyta magát olyannak, amilyennek a természet is megteremtette – remek példát mutatva nekünk, földi halandóknak, hogy a hibáinkkal együtt szeressük és fogadjuk el önmagunkat. Dr. LifeOrigoSzívinfarktus huszonévesen? Minden előjel nélkül bekövetkezhethttp://www.life.hu/drlife/20160825-a-genetikailag-oroklodo-magas-koleszterinszint-szivinfarktust-okozhat-akar-fiatalkorban-is.htmlNem kell hozzá túlsúlyosnak lenni vagy húst hússal enni: az örökletesen magas koleszterinszint akár egészen fiatal korban is súlyos szövődményekhez vezethet. Dr. LifeOrigoA Pszichológus Pasi: a burnout szindrómahttp://www.life.hu/drlife/20160811-a-pszichologus-pasi-a-kiegesrol-vagy-a-burnout-szindromarol.htmlTúlhajszoltság, megbecsülést nélkülöző környezet és stressz – bizonyos munkakörökben általánosnak mondható a szaknyelven burnout szindróma, vagyis a kiégés, amely minden második vagy harmadik embert is érinthet. De mik a tünetek, mi váltja ki, és van-e rá megoldás? A Pszichológus Pasi megmondja. Dr. LifeThinkstockMentális egészségedről árulkodhat a kedvenc Instagram-szűrődhttp://www.life.hu/drlife/20160823-az-instagramon-hasznalt-filter-vagy-szuro-a-mentalis-egeszsegedrol-arulkodhat.htmlA népszerű képmegosztó oldalra feltöltött fényképed sokkal többről is árulkodhat, mint gondolnád. A kutatók szerint akár a depresszió kiszűrésére is alkalmasak lehetnek az Instagramon közzétett fotóidhoz felhasznált filterek. Dr. LifeOrigoAz internetes pornó teszi impotenssé a mai kor fiatal férfijait?http://www.life.hu/drlife/20160823-az-internetes-porno-impotensse-teszi-a-fiatal-ferfiakat.htmlEgy frissen lehozott tanulmány szerint egyre több fiatal férfi fordul orvosához merevedési gondok miatt. A szakértő szerint ezekben az esetekben ritkán van szó fizikai okokról, sokkal inkább lelki eredetű a probléma, amelyről – a véleménye szerint – az online elérhető pornó tehet. De valóban ilyen egyszerű lenne? Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.