Egy hónapot volt bent: kikerült a pszichiátriáról az x-faktoros Nagy Krisztián

X-Faktor Nagy Krisztián pszichiátria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre kiengedték a pszichiátriáról Nagy Krisztiánt, aki mentális problémái miatt feladta az X-Faktort.

Krisztán folyamatos dühkitörései miatt önként adta fel az X-Faktort az első élő show után, és vonult be a pszichiátriára. Egy hónapot töltött ott, és azt mondja, már sokkal jobban van.

Nagy Krisztián feladta az X-Faktort Forrás: RTL Klub

"Most már sokkal jobban vagyok. Gyógyszereket kaptam, ezeket még szednem kell ma is. Majd az orvosok döntik el, mikor leszek olyan jól, hogy elhagyhassam őket. Nem az X-Faktor miatt lettem beteg, már előtte is az voltam, de azt hittem, a verseny ebből kirángathat. Sajnos nem így lett, még mélyebbre kerültem. Korábban is voltak pszichés problémáim, szedtem gyógyszert, de abbahagytam, azért is romlott az állapotom. Ma már jól vagyok, ha lehetne, akár holnap újrakezdeném a versenyt. A mostani lelkiállapotomban végig tudnám csinálni" - mondta Krisztián a Borsnak.

Valerij Szpiridonovon hajtották volna végre az első fejátültetésthttp://www.life.hu/drlife/20171112-valerij-szpiridonovon-hajtottak-volna-vegre-az-elso-fejatultetest-de-megsem-vallalja.html2015-ben jelentette be Dr. Sergio Canavero olasz sebész, hogy két éven belül sor kerülhet az első emberi fejátültetésre. A hír hatalmas vitát váltott ki szakmai körökben és etikai szempontból is támadták. Mindezek ellenére egy fiatal orosz férfi, Valerij Szpiridonov önként vállalta, hogy aláveti magát a szokatlan operációnak. Dr. Life--Mit tehetünk a pánikroham ellen? http://www.life.hu/drlife/20171025-panikbetegseg-es-panikroham-atveszelese.htmlErős szívdobogás, izzadás, halálfélelem - ezek mind a pánikroham jelei. A félelmetes jelenség 15 percig is eltarthat, amit nagyon nehezen vészelnek át a pánikbetegek. Dr. Life-- Az elhunyt férje arcát látta viszont az arcátültetett férfin az özvegyhttp://www.life.hu/drlife/20171111--az-elhunyt-ferje-arcat-latta-viszont-az-arcatultetett-ferfin-az-ozvegy-aki-meghatodott.htmlMost először találkozott egy arcátültetetett férfi azzal a nővel, akinek elhunyt férjétől kapta új arcát. Az özvegy meghatódott mikor felismerte fiatalon meghalt szerelmének vonásait az idegen férfin. Dr. LifeOrigoNagyon szenved: rossz állapotban van Medveczky Ilonahttp://www.life.hu/drlife/20171111-nagyon-szenved-rossz-allapotban-van-medveczky-ilona.htmlHetek óta szenved a kínzó tünetektől Medveczky Ilona. A művésznő bízik a gyógyulásban, de nagyon megviseli a betegésge.Dr. Life--Hangszalagbénulása van Tóth Gabinakhttp://www.life.hu/drlife/20171111-hangszalagbenulasa-van-toth-gabinak.html12 éve már, hogy Tóth Gabi berobbant az X-Faktorba, de csak most derült ki, mitől ilyne különleges, összetéveszthetetlen a hangja.Dr. LifeOrigoSzívműtéten esett át a Nemzet Színésze, Molnár Piroskahttp://www.life.hu/drlife/20171111-szivmuteten-esett-at-a-nemzet-szinesze-molnar-piroska.htmlMolnár Piroska színésznő már másfél éve él pacemakerrel, és még minidg különös érzés számára, hogy egy gép dolgozik benne.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.