Kiderült, milyen gyakran érdemes zuhanyozni egy héten

Forrás: Shutterstock/ Olena Yakobchuk -
tisztálkodás bőrgyógyász zuhany zuhanyzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bőrgyógyászok szerint nem feltétlenül kell mindennap zuhanyozni.

Bár az emberek többsége meg van róla győződve, hogy mindennap kell zuhanyozni, a szakemberek véleménye erről megoszlik. Bármilyen meglepő, a bőrgyógyászok azt állítják, normál esetben elég 2-3 naponta fürdeni.

A zuhanyzás elsődleges célja, hogy lemossuk magunkról az izzadságot és megszabaduljunk az elhalt hámsejtektől, illetve a különböző szennyeződésektől, kellemetlen szagoktól" – magyarázza Mary L. Stevenson háziorvos.

Nem kell mindennap zuhanyozni a szakemberek szerint Forrás: Shutterstock/ Olena Yakobchuk

Ugyanakkor ez az adott helyzettől is függhet, hogy mennyiszer érdemes a tusoló alá állni. Abban az esetben például, ha aznap az edzőteremben jártunk, megizzadtunk, vagy kellemetlen szagú környezetben dolgoztunk, akkor mindenképp érdemes fürdeni.

Természetesen nyáron is ajánlott mindennap tisztálkodni, ugyanakkor télen, normál esetben ezt nem mindig kell betartani – írja a Self.com.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.