Nyertes Zsuzsa elárulta, súlyos összegeket költ az arca ápolására.

Nyertes Zsuzsa az arcápolás megszállottja, imádja a különböző krémeket. A 60 esztendős színésznő most a Borsnak azt is elárulta, hatalmas összegeket költ arra, hogy megőrizze fiatalságát.

Mániákusan gyűjtöm a kenceficéket. Éjjel-nappal kenegetem magamat. Reggel mindig úgy megyek el itthonról, mint egy zsírosbödön, este pedig hasonlóképpen fekszem le. Attila mindig meg is jegyzi, hogy még a párnámat is ránctalanítom, merthogy az is tiszta krém. (...) Sok nővel ellentétben én jóval többet költök krémekre, mint a ruhatáramra. Az egyik szérum például, amit használok, akciósan is százhúszezer forint, de rendíthetetlenül hiszek abban, hogy csodát tesz az arcommal. A nyakamat és a dekoltázsomat sajnos később kezdtem el ránctalanítani, mert az elején még spóroltam a krémmel, úgyhogy meg is látszik a különbség. Éppen ezért mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy jó vastagon kenje be minden testrészét, különben úgy jár mint én: nem egyformán öregszik a bőre" – mesélte Nyertes Zsuzsa, aki hozzátette, egyelőre sem a botoxot, sem a ráncfelvarrást nem próbálta ki, ugyanakkor nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben ezekre is sor kerül.

Nyertes Zsuzsa imádja az arckrémeketForrás: TV2