Ezt kell tudnod a fejtetvekről

Forrás: Shutterstock -
tetvesség Tények fejtetű tévhitek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb gyermek megtapasztalja legalább egyszer a kellemetlen fejtetvességet. A probléma kínos, ugyanakkor nem szabad tabuként kezelni. Fontos, hogy a szülők odafigyeljenek gyermekükre és minél előbb kezeljék a tetvességet. Nézzük, mit kell ezekről az apró rovarokról tudni!

Nem ugranak

Tévhit, hogy a tetvek ugrani tudnak. Az apró kis rovarok rendkívül gyorsan tudnak mászni, így egyetlen gyermek is képes rövid időn belül megfertőzni társait.

Nem az ápolatlanság jele

A tetvek rendszeres hajmosás mellett is megjelennek, ugyanis a tiszta, ápolt fejbőrt kedvelik. Így tehát nem elég csak megmosni a gyerekek haját, rendszeresen ellenőrizni is kell, vannak-e benne tetvek.

Gyorsan szaporodnak

A tetvek nagyon gyorsan szaporodnak, a párosodás után 24 órával már elkezdik lerakni a petéket, és emiatt pár nap alatt több száz tetű is megjelenhet a gyermek fejbőrén – írja aNapidoktor.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A lányokat jobban kedvelik

A lányoknak édesebb a vére, ezért őket jobban kedvelik a tetvek. Ráadásul a hajuk is hosszabb többnyire, mint a fiúknak, ezáltal könnyebb átjárhatóságot adnak a rovaroknak.

A szülő felelőssége

Nagyon fontos tudni, hogy a szülő felelőssége gondoskodni arról, hogy a gyermeke ne legyen tetves. Amennyiben észlelte a rovarok jelenlétét, azok maguktól nem fognak elmenni, mindenképp szükség van gyógyszertári irtószer használatára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.