Azt már régóta tudjuk, hogy a stressz egyáltalán nincs jó hatással a szervezetre, főként akkor nem, ha az idegeskedés már állandósult, és nem csupán olykor-olykor előforduló heves érzelem. Ha tartósan stresszelünk, azzal nemcsak a hangulatunkat rontjuk el, hanem bizony az egészségünket is romba döntjük.

Sem megelőzni, sem elkerülni nem lehet, hogy ne kerüljünk olykor stresszes helyzetekbe életünk során, az viszont egyáltalán nem mindegy, mennyi ideig állunk ilyen típusú „feszültség" alatt. A negatív érzés, és a helyzet, ami kiváltotta, mind a mentális, mind a fizikai egészségünket hátrányosan befolyásolja. De mindezt nem szabad összetéveszteni a dühvel és a haraggal, a stressz ugyanis tartós válaszreakció a szervezet részéről egy vagy több negatív ingerre, illetve hatásra, és sok esetben akár hasznos is lehet. A megnövekedett adrenalin hatására ugyanis gyors reakcióra leszünk képesek, és alkalmazkodásra késztet bennünket, ám a tartósan fennálló stressz romboló hatású és hatalmas megterhelést jelent a szervezetünknek.

A stressz mind a mentális, mind a fizikai egészségünket hátrányosan befolyásoljaForrás: Shutterstock


Ilyen hatással van a stressz a szervezetünkreA krónikus stressz gyengíti az immunrendszerünket, ezáltal sokkal könnyebben kapunk el különböző fertőzéseket. A szív- és érrendszert ugyancsak megterheli, mivel a stresszhormonok hatására gyorsul a szívverés, megemelkedik a pulzus, és ha ez az állapot tartósan fennáll, az akár szívinfarktust vagy stroke-ot is okozhat, valamint magas vérnyomás is kialakulhat. A folyamatos feszültség szapora szívdobogáshoz, pánikrohamokhoz vezethet, az állandó szorongás miatt pedig alvászavarokkal is küzdhet a stresszelő személy, ami krónikus kimerültségérzéssel esetleg fokozott ingerlékenységgel járhat. Emésztőrendszeri zavarok is kialakulhatnak, mint például gyomorfekély és reflux, de krónikus hátfájás, vagy migrén szintén előfordulhat. A légzőszervekre sincsen jó hatással a stresszes állapot, de bőrbetegségek is megjelenhetnek vagy a már meglévő - pl. ekcéma - tünetei rosszabbodhatnak. A nőknél a hormonrendszer egyensúlyát ugyancsak felboríthatja az állapot, ezáltal zavar támadhat a menstruációs ciklusban, súlyosabb esetben akár kimaradhat a havi vérzés is. Az állandósult stressz okozhat hajhullást vagy testsúlyváltozást, fogyáshoz, de akár elhízáshoz is vezethet.

Stressz hatásásra bőrbetegségek is megjelenhetnek vagy a már meglévő - pl. ekcéma - tünetei rosszabbodhatnakForrás: Shutterstock


A stressz kezeléseAmennyiben önmagától nem kerül újra nyugalmi állapotba a szervezetünk, akkor tudatosan kell dolgoznunk azon, hogy ezt elérjük. Erre számtalan, különböző módszer létezik. A tartós stresszhelyzetek feldolgozásában bizonyítottan sokat segítenek a társas kapcsolatok, a barátok és a család támogatása, hiszen a belső feszültség sok esetben csökkenthető, ha másokkal is megosztjuk a problémáinkat, akik el is terelhetik a figyelmünket a szorongásról. A fizikai aktivitás, vagyis a testmozgás szintén remek hatással van a stressz kezelésére, de a relaxáció, meditáció is csökkentheti a belső feszültséget. Súlyosabb esetben olyan szakértőhöz is fordulhatunk, aki képes megtanítani különböző technikákat, amelyekkel könnyebben átlendülhetünk a stresszhelyzeteken. Ezen kívül a stresszoldás segítésére léteznek olyan gyógynövényi hatóanyagokat tartalmazó, vény nélkül kapható termékek, amelyek szintén hasznos segítségünkre lehetnek abban, hogy megtegyük az első lépéseket egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb élet felé.