16 magyar diák került otthoni karanténba a koronavírus-fertőzés miatt

Forrás: Mongkolchon Akesin/Shutterstock -
Magyarország koronavírus Semmelweis Egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, már két koronavírussal fertőződött beteg Van Magyarországon, mindketten iráni diákok, egyikük a Semmelweis Egyetem hallgatója. Az országos tisztifőorvos jentése szerint járványügyi vizsgálat indult az iráni diákoknál. A Semmelweis Egyetem rektora arról intézkedett, hogy a 16 tagú, negyedéves, angol nyelvű gyógyszerészévfolyam a "szükséges időtartamig" nem vehet részt előadáson és gyakorlaton. Interneten azonban biztosítják nekik az oktatási anyagot.

Az egyetem további óvintézkedéseket is tesz, ebből kiemelendő, hogy a rektor a szombatra tervezett nemzetközi hallgatói fesztivált későbbi időpontra halasztotta - írták.

Forrás: Mongkolchon Akesin/Shutterstock

Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este közösségi oldalán jelentette be, hogy megvan az első két olyan beteg, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett kórházba vinni. Mindketten külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba vitték őket - mondta.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa pedig azt közölte, hogy a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindketten jó állapotban vannak, enyhe tüneteik vannak, nem lázasak, "fizikálisan teljesen jól vannak" - ismertette.

Hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó embereket, egyikük feleségét és a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.