Már évekkel ezelőtt is fertőzhetett a koronavírus

Forrás: Shutterstock -
mutáció koronavírus fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felvetődött az a teória, miszerint a koronavírus már évek óta jelen van a világban, és észrevétlenül mutálódott évről évre, új genetikai tulajdonságokkal felvértezve. Ez tette lehetővé a mostani világjárványt – számoltak be a világ legismertebb virológusai a Nature Medicine folyóiratban.

Si Csengli, a vuhani Virológiai Intézet kutatója denevérekben találta meg a SARS-CoV-2 eredetét, ám az emberi szervezethez kapcsolódni képes mutáció a tobzoskáktól ered. Viszont a legújabb kutatások szerint a vírusnak van egy olyan mutációja, amely sem a denevérekben, sem pedig a tobzoskákban nem található meg.

Lehet, hogy már évek óta bennünk van a koronavírus? - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Ebből ered a feltételezés, hogy a most világjárványt okozó koronavírus mutációja már az emberekben fejlődhetett ki korábban, amikor még senki sem figyelt fel rá. Tehát elképzelhető az is, hogy nem is Kína a vírus forrása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.