Hajdú Péter beteg lett: félt, hogy koronavírussal fertőződött meg

Forrás: Hajdú Péter/Instagram -
betegség köhögés koronavírus Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rettenetesen rosszul volt február végén, tiroli síelését követően Hajdú Péter. 3 hétig betegeskedett, nemrégiben a koronavírustesztet is elvégezték rajta, amely azonban negatív lett. 

"Egy hónappal később mentem el magánúton megcsináltatni a tesztet, ami negatív lett ugyan, de a doki azt mondta, csak két hétre visszamenőleg tudják kimutatni. Amin viszont február második felétől, három héten keresztül átmentem, az arra utal, hogy én is megfertőződtem" - mondta el Hajdú a Blikknek.

"Influenzás fertőzéssel indult, lázam volt, fájt a torkom, de végül jobban lettem, így elindultunk a tervezett síelésre. A kilencórás autóúton viszont annyira rosszul lettem, hogy éjszaka már a klinikán voltunk" – mesélte a tévés, és hozzátette, akkor még nem végeztek teszteket, de utólag kiderült, hogy Ischgl a járvány egyik gócpontja.

Forrás: Hajdú Péter/Instagram

"Már utazás előtt észleltem, hogy megváltozott az ízlelésem, eleinte mindent sósnak éreztem, a banánt is például, aztán pedig alig éreztem az ízeket" - emlékezett vissza Hajdú, akinek később más tünetei is lettek.

"Éjszaka nem bírtam aludni a köhögéstől, ezért bementem a Honvédkórházba, ahol a vizsgálat után azt mondták, hogy vírusos fertőzés (...) Átestem pár influenzán már, de még életemben nem voltam ilyen gyenge. Olyan is volt, hogy rendeltem házhoz ebédet, de nem tudtam beengedni a futárt, inkább elküldtem. Ha ki kellett mennem a fürdőszobába, utána lefeküdtem, annyira gyenge voltam" - tette hozzá a műsorvezető, aki szívesen elvégeztetne magán olyan tesztet, amely a két hétnél régebbi fertőést is kimutatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.