Két hét után látta először gyermekét a koronavírusos kismama

terhesség szülés koronavírus gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két hétig volt mesterséges kómában egy várandós nő a koronavírus miatt. Ez idő alatt a gyermeke is megszületett.

Yanira Soriano még a hónap elején, 8 hónapos terhesen tudta meg, hogy koronavírusa van. A férje is megfertőződött, ám ő enyhe tünetekkel átvészelte a betegséget. A 36 éves kismamának azonban már nem volt ilyen egyszerű dolga.

Yanira tünetei rövid idő alatt igen súlyossá váltak, ezért egy New York-i kórházban kötött ki, ahol a szakemberek pillanatok alatt lélegeztetőgépre tették. Sajnos a várandósság eleve nehezítette a nő légzését, hiszen a nagy pocak nyomta a tüdejét, és ezen a vírus sem segített. Ezért úgy döntöttek, mesterséges kómába teszik, és eközben császármetszéssel világra segítik a kisbabát.

A kicsi szerencsére makk egészséges, noha a kora alapján koraszülöttnek számít. És ami szintén fontos: a koronavírus tesztje is negatív. 12 nappal később úgy engedték őket haza, hogy az anya és a baba is egészségesek - írja a BBC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.