tévhitek akne pattanás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pattanásos bőr sok tini és felnőtt életét keseríti meg. Akik ezzel a problémával küzdenek, valószínűleg rengeteg „csodaszert" próbáltak már ki, és sok-sok ellentmondással is találkozhattak. Mindenki másra esküszik, és sajnos sokszor előfordul, hogy ami az egyik embernél működik, az a másiknál jobb esetben semmilyen eredménnyel nem jár, rosszabb esetben pedig ront a helyzeten. Összeszedtük a pattanások kezelésével kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket.

1. Szárítás

Sokan gondolják úgy, hogy a gyulladt aknékat le lehet szárítani. Valójában a pattanásos bőrt érzékeny bőrként kell kezelni, a szárítással pedig nem érjük el a kívánt hatást, ugyanis a pattanások általában a bőr mélyebb rétegeiben vannak, a különböző szárításra alkalmas termékek viszont csak a bőr felsőbb rétegébe jutnak, vagyis kivonják a vizet, amivel többet ártunk, mint használunk.

A pattanásos bőrt érzékeny bőrként kell kezelni, a szárítással pedig nem érjük el a kívánt hatást Forrás: Shutterstock

2. Arcradírozás

A fizikai, szemcsés arcradírok nagyon népszerűek, pedig ezeknek az alkalmazásával is okozhatunk károkat. A radírozással a bőrfelszínről nem csupán az elhalt hámsejteket távolítjuk el, de az egészségeset is, ráadásul apró sérüléseket okozhatunk a bőrön. amely gyulladások kialakulásához vezet. Ráadásul sok elhalt hámsejt nem is a bőr felszínén, hanem a pórusokban található, ahová a fizikai hámlasztók nem jutnak be.


3. Napfény

Sokan próbálják napozással, rosszabb esetben pedig szoláriumozással csökkenteni a pattanások mennyiségét, láthatóságát. Fontos megjegyezni, hogy a gyenge, tavaszi napfény valóban hatásos lehet egy bizonyos mértékig, de az erős nyári nap csak ront a helyzeten. A napfénynek van gyulladáscsökkentő, a hámsejteket leválasztó hatása, de csakis akkor, ha megfelelő fényvédelemmel együtt napoztatjuk az arcunkat, nagyon rövid ideig, és nem nyáron. Ha erős sugárzásnak tesszük ki a bőrünket, azzal hegesedést idézhetünk elő.

A napfénynek van gyulladáscsökkentő hatása, de csak akkor, ha megfelelő fényvédelemmel együtt napoztatjuk az arcunkat, nagyon rövid ideig Forrás: Shutterstock

4. Szappanos arcmosás

Tartja magát az a tévhit, hogy a pattanások a nem megfelelő higiénia miatt alakulnak ki. Egyrészt ez alapvetően nem igaz, de a rendszeres szappanos arcmosással biztosan nem vehetjük elejét az aknék kialakulásának. A szappan ugyanis szárítja a bőrt, és arra serkenti a faggyúmirigyeket, hogy még többet termeljenek. Arcunk tisztítására a legjobb választók az olyan lemosók, amelyek nem tartalmaznak illatanyagokat, alkoholt és szemcséket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.