Hét hónapja nem tudja leküzdeni a koronavírust egy 36 éves nő, az otthonát is képtelen elhagyni

Forrás: Shutterstock -
betegség koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 36 éves londoni nő már hét hónapja küzd a koronavírussal, de a mai napig olyan gyenge, hogy a lakását sem tudja elhagyni. Pedig azelőtt rendszeresen sportolt, egészséges életmódot folytatott.

Alisa Gabay élete rémálommá változott, amikor nagyjából hét hónapja elkapta a koronavírus. A 36 éves egészséges nő azt gondolta, hogy enyhe tünetekkel átmegy rajta a betegség. Egyáltalán nem számított arra, hogy annyira leteríti a lábáról a vírus, hogy a lakását sem tudja elhagyni hónapokkal később, sőt alig tud magáról gondoskodni olyan gyenge.

Pedig korábban rengeteget sportolt, heti háromszor jógázott, és kétnaponta 25 kilométert tekert biciklivel – írta a Mirror.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Mióta beteg lett csupán ötször hagyta el otthonát, annyira nehezére esik kimozdulni. Így sajnos a munkáját is elveszítette, korábban csoportvezetőként 20-30 fős csapatot irányított.

„Anno a társadalom hasznos tagja voltam, most pedig segélyekért folyamodok, és a tartalékaimat élem fel. Nagyon félek attól, mi lesz, ha elfogy a pénzem. Nem tudom elhagyni a házat, mert annyira gyenge vagyok. Egy nap csak egyetlen dolgot tudok csinálni" – nyilatkozta a nő.
Orvosai szerint egyhamar sajnos nem térhet vissza régi életéhez, még legalább egy év mire teljesen felépül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.