Még mindig rágod a körmöd? Ezeket okozhatod ezzel a testednek

Forrás: Shutterstock -
rágás magazin egészség köröm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon sokan rágják a körmüket, ha stressz éri őket, vagy ha éppen unatkoznak. Ez a szokás annyira berögzül, hogy gyakran észrevétlenül történik meg, vagyis az illetőnek már fel sem tűnik, hogy ismét azt csinálja. Ez azonban nem csak egy rossz szokás, és nem csak esztétikai problémákkal jár, de komoly fertőzéseket is okozhat.

Meglehetősen sokan vannak, akik rágják a körmüket, a Föld népességének körülbelül 30 százalékát érinti a probléma. Ez a rossz szokás nem esztétikus, de ez vele a legkisebb baj. Nagyobb probléma, hogy veszélyes is. Összeszedtük, mi mindent okozhatunk a testünknek, ha nem próbálunk meg felhagyni a körmeink rágásával. Ezekben az időkben főleg fontos, hogy odafigyeljünk erre.


Károsíthatja a fogainkat

Ugyan a fogaink sokkal erősebbek, mint a körmünk, ezért talán nem is gondolnánk, hogy kárt tudunk okozni bennük a körömrágással, pedig tudunk, ráadásul nem csak a fogainknak árthatunk, de az ínyünknek is. A fogak és a körmök közötti gyakori súrlódás miatt sérülhet a fogzománc, ami megvédi a fogakat a károsodásoktól, de akár kisebb darabok is letörhetnek a rágás miatt. Az ínyünk sokkal sérülékenyebb, könnyen megsebezhetjük a körmünkkel, ami fertőzéseket okozhat, és a legrosszabb esetben olyan ínybetegség is lehet a szövődmény, ami miatt meglazulnak a fogaink.

A fogak és a körmök közötti gyakori súrlódás miatt sérülhet a fogzománc, de akár kisebb darabok is letörhetnek a rágás miatt Forrás: Shutterstock


Rossz leheletet okozhat

A körmünk alatt rengeteg baktérium tanyázik, amiket lehetetlen teljesen eltávolítani. A gyakori kézmosás persze segít a kórokózok nagy százalékával szemben, de vannak makacs bacilusok, amelyek így is a helyükön maradnak. Ráadásul egyáltalán nem jellemző a körömrágás esetén a tudatosság, vagyis a legtöbb esetben nem mosnak alaposan kezet az emberek, mielőtt elkezdenék. A kezünkön lévő baktériumok így bekerülnek a szánkba, ott megtelepednek, szaporodnak és gyulladásokat okozhatnak, amely rossz lehelettel is jár.


Hasmenéshez vezethet

A szánkba került baktériumok elég problémát okozhatnak ott helyben is, de ha bekerülnek a belekbe, akkor még több kárt tudnak előidézni. Olyan fertőzéseket okozhatnak, amely hasi panaszokkal járhat, mint a hasmenés, hasfájás, puffadás.


Hajlamosabbá válunk a megfázásra

Minden alkalommal, amikor a kezünkkel megérintjük az arcunkat, növeljük a különböző vírusokkal, baktériumokkal terjedő betegségek kialakulásának esélyét. Ez fokozottan igaz, ha a szánkat is megérintjük a kezünkkel, körömrágás esetén tehát még nagyobb veszélynek tesszük ki magunkat. Ezáltal pedig könnyebben, vagy gyakrabban kaphatjuk el a különböző légúti betegségeket.

Hajlamosabbá válunk a megfázásra, növeljük a különböző vírusokkal, baktériumokkal terjedő betegségek kialakulásának esélyét Forrás: Shutterstock


Gombás fertőzéshez is vezethet

A körmünk rágásával az ujjainkon is okozhatunk felszíni sebeket, és a szánkban megtalálható baktériumok onnan átkerülhetnek a kezeinkre, a bőrünkön keletkezett sérülések pedig utat engednek a bacilusoknak, vagyis gombás fertőzés is kialakulhat, nem beszélve a gennyes sebekről, amik nagyon veszélyesek, és akár orvosi kezelést is igényelhetnek.

Hogyan szokjunk le róla?

A körömrágás sokaknál egy érzelmi hatásra adott reakció, ez az a tevékenység, ami megnyugtatja, lecsillapítja őket, vagyis az erről való leszokáshoz érdemes lehet szakértő tanácsát kérni, hogy más stresszkezelési módszereket, lépéseket és szokásokat alakítsunk ki a körmünk rágása helyett. A stressz ugyanis szintén rendkívül rossz hatással van az egész szervezetünkre, és nem csak a hangulatunkra, de megzavarja az alvásunkat, magas vérnyomáshoz, vagy akár szív- és érrendszeri problémákhoz is vezethet. Azoknak, akiknek nem ilyen mélyen gyökeredzik a problémájuk, rengeteg terméket kínálnak a körömrágásról való leszokás segítésére. A keserű ízű, észrevétlen lakkokat a férfiak is alkalmazhatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.