Köldöktől lefelé mozgásképtelen a 3 éves kisfiú: rendkívül ritka betegségben szenved

rendellenesség kisfiú mozgásképtelen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köldöktől lefelé mozgásképtelen a 3 éves Marci. Nagyon ritka rendellenesség miatt nem tudja mozgatni a lábait 

Születésekor Marcit csak lélegeztetőgépek tartották életben, három hétig kómában is feküdt. A kisfiú nagyon ritka rendellenességben szenved, a világon mindössze 20 embernél diagnosztizálták ezt a betegséget. Még csak 3 és fél éves, de már több mint 15 műtéten esett át. A gyermek gerincére a daganatok spirálszerűen ráfonódta, ezért mozgásképtelen köldöktől lefelé. Édesanyjával azért küzdenek, hogy lábra állhasson.

"

Végtagjai nem mozogtak születéskor, légzése pedig elégtelen volt a daganat körüli ödéma miatt.

Ötnaposan kapta az első kemoterápiás kezelését, de sokáig élet és halál között lebegett. Másfél éves koráig csak gyomorszondával tudott enni, az orvosok pedig nem sok jóval kecsegtetik az anyát, szerintük nincs túl sok esély arra, hogy a gyermek használni tudja majd a lábait.

Nagyon jól beszél, számolni is tud, nagyon szeret játszani a kisautókkal, kirakóval, de imád legózni és énekelni is szeret. Hamarosan pedig bölcsődébe is vinni fogom"

"Kúszva és a kerekesszékéből fedezi fel a világot. Nem tud mászni és járni. A modern technológiának köszönhetően azonban lehetséges lenne számára, hogy egy olyan orvosi eszközzel éljen új életet, amely állva tartaná, és lehetővé tenné, hogy stabilan és kényelmesen mozogjon, akárcsak egy kerekesszékben" - tette hozzá.

Marcinak segíteni is lehet, létrehoztak egy oldalt, amely bemutatja a kisfiú állapotát.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.