Ezekkel a tünetekkel támad az új Covid-mutáns: eltérnek az eddig megszokottaktól

Forrás: Shutterstock -
koronavírus omikron koronavírus mutáció tünetek covid-oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eddig megszokottól eltérő tüneteket tapasztalhatsz magadon, ha az omikron-variánssal fertőződtél meg. 

Bár Magyarországon még nem jellemző a novemberben Dél-Afrikában megjelent omikron-variáns, ami késik, nem múlik, ezért már már most érdemes felkészülni rá.

Mi sem ússzuk meg a dél-afrikai covid mutációt Forrás: Shutterstock

A Covid-19-re eddig jellemző, múlni nem akaró köhögés, nehézlégzés, légszomj nem tipikus tünetei az omikronnak. A fertőzöttek inkább napokig tartó gyengeségről, lázról és izomfájdalomról panaszkodtak, eleinte épp emiatt nem is gyanakodtak. És ebben rejlik ennek a variánsnak a veszélyessége is. Ha a fenti, enyhébbnek tűnő, de ugyanolyan veszélyes tüneteket tapasztalod magadon, akkor is fordulj orvoshoz!

Az Egészségügyi Világszervezet mindenkit arra kér, aki még nem oltatta be magát, mindenképpen tegye meg, mert ez az egyetlen járható út a járvány és az egyre szaporodó mutációk megfékezéséhez - írja a Bors.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.