Egykori szerelme segíti Lang Györgyit a gyógyulásban

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Lang Györgyi betegség Pa-Dö-Dö gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Pa-dö-dő 64 éves énekesnője, Lang Györgyi novemberben kapott agyérgörcsöt. A felépülésben egykori szerelme és nagyon jó barátja, Kulka János támogatja.

Györgyi évek óta kerekesszékben él szklerózis multiplexe miatt, a sztrók pedig olyannyira rontott az állapotán, hogy napi 24 órás segítségre szorul. A Pa-Dö-Dő énekesnőjét egykori szerelme, barátja, Kulka János is segíti a gyógyulásban, aki maga is átesett 2016-ban a sztrókon. A színészen kívül nagyon jó barátnője, zenésztársa, Falusi Mariann is mindenben segíti őt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Nem barátok vagyunk Györgyivel, hanem testvérek. Az első perctől kezdve egy húron pendülünk, igaz, mindketten más temperamentummal, készséggel vagyunk megáldva, a szándékunk azonban mindig egy irányba vitt. Györgyi például sokkal hirtelenebb természet, mint én, úgyhogy sokszor 'sepregetek' egy-egy megnyilvánulása utána, de így imádjuk őt. Ami a szívén, az a száján!" – mondta Falusi Mariann a Bestnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.