Révész Sándor a kórházból jelentkezett: így van most a stroke-ot kapott legendás zenész

Forrás: Lounge Group -
Révész Sándor stroke kórház zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Révész Sándor stroke-ja után a kórházban lábadozik, most videót tett közzé arról, milyen állapotban van.

Március közepén került kórházba a Piramis együttes énekese stroke miatt. Az egész ország szorított felépüléséért, a zenész pedig folyamatosan tájékoztatja állapotáról a rajongóit. Most egy videót tett közzé előrehaladásáról.

"Pontosan 17 nappal, 1 órával és 7 perccel ezelőtt, amikor, segítségeteket kérve, először jeleztem nektek, hogy nagyon küzdelmes napokat élek meg, se a jobb kezem, se a jobb lábam nem tudtam mozdítani sem. Az alábbi, előrehaladásomat szűkebb és tágabb értelemben is jól dokumentáló képsort köszönetképpen küldöm most, orvosaim és ápolóim magas szakértelmű gyógyító munkájáért, szavakkal ki sem fejezhető emberségéért, támogatásáért; betegtársaim – súlyos agyi katasztrófán, 10-12 órás agyműtéten átesett sorstársak – barátságáért, példamutatásáért, együttérzéséért és humoráért, amivel a mindennapjaimat betöltik; és végül, de nem utolsósorban, a tengernyi, éltető szeretetért, szívből jövő gyógyító energiáért, erőt sugárzó üzenetért, amelyet Tőletek – kicsiktől és nagyoktól, magyarul, lengyelül, angolul és franciául, az ország és a világ minden szegletéből – kaptam.
Barátsággal és hálás szívű szeretettel: Révész Sándor" - írta Facebookon a zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.