Faék egyszerűségű, de a jelek szerint működőképes fogyókúrás trükkel álltak elő amerikai tudósok, melyhez még az adagok csökkentésére sincs szükség.

Candida Rebello, a louisianai Pennington Kutatóközpont professzora rávilágított, hogy ha egy körettel tálalt húsételben a hús egy részét burgonyára és borsóra, babra, vagy más hüvelyesre cseréljük, hamarabb érjük el a kívánt teltségérzetet. Így hosszabb ideig tart a jóllakottság állapota: következésképp kisebb valószínűséggel kívánunk nassolni az étkezések között.

Forrás: Polyák Attila / Travelo.hu

A szakember azt is hozzátette, hogy ezzel a módszerrel a fogások kalóriatartalma is csökkenthető, ami szintén pluszpont a fogyni vágyók számára. 

Bebizonyítottuk, hogy a burgonya önmagában nem befolyásolja negatívan a vércukorszintet, illetve azt is, hogy kis erőfeszítéssel is sokat lehet tenni a súlycsökkentésért – mondta Rebello a The Sunnak.